Levélben könyörgött az életéért Kim Dzsong Un mostohatestvére

Kuala Lumpur |

<p>A dél-koreai titkosszolgálat megerősítette, hogy méreg végzett Kim Dzsong Un észak-koreai vezető mostohafivérével, Kim Dzsong Nammal a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren - derült ki szerdai médiajelentésekből.</p>

 Li Bjung Ho, a titkosszolgálat igazgatója azt is elmondta, hogy a phenjani rezsim már öt éve próbálkozik a féltestvér meggyilkolásával.

Kim Dzsong Nam 2012-ben egy sikertelen gyilkossági kísérlet után levélben könyörgött mostohafivérének, hogy kímélje meg őt és családját - árulta el Li egy ülésen.

"Nincs hova mennünk, és tudjuk, hogy az egyetlen megoldás az öngyilkosság" - írta állítólag Kim Dzsong Nam. A dél-koreai titkosszolgálat szerint a mérsékelt reformer eszméket valló férfi nem élvezett túl nagy támogatottságot hazájában, és nem jelentett valódi veszélyt féltestvérére.

A The Star című malajziai napilap Fadzil Ahmat helyi rendőrségi tisztségviselőre hivatkozva azt írta: az incidens helyi idő szerint hétfő reggel 9-kor történt a maláj főváros repülőterén, körülbelül egy órával azelőtt, hogy a 45 éves férfinek fel kellett volna szállnia Makaóba tartó járatára.

Leállt a keringése

"Azt mondta a felszálló utasokat fogadó személyzetnek, hogy valaki hátulról leszorította az arcát, és valamiféle folyadékot öntött rá" - folytatta Fadzil. "Segítséget kért, és azonnal a repülőtéri klinikára küldték. Ekkor már fejfájás gyötörte, és ájulás kerülgette."

Kim keringése a közeli kórházba való átszállítása közben összeomlott, és már nem tudták megmenteni.

Fadzil szerint a helyszínen két gyanús nőre lettek figyelmesek, akik taxival menekültek.

A malajziai rendőrség korábban közölte, hogy Kim Dzsong Namnál egy Kim Csol névre kiállított útlevelet találtak. A hamis névre kiállított okmány szerint Kim Csol 1970-ben született Phenjanban. Kim Dzsong Namot már korábban is rajtakapták, hogy hamis úti okmányokkal utazik. 2001-ben a tokiói repülőtéren őrizetbe vették, mert állítólag hamis kínai útlevéllel utazott. Egyes híradások szerint alteregója Pang Hsziong, lefordítva Dagadt Medve volt. Kim állítólag a tokiói Disneylandet akarta felkeresni. Úgy tudni, ez volt az a pont, amikor a férfi kegyvesztetté vált Phenjanban, és az örökösödési sorrend első helyéről az utolsóra került.

Az észak-koreai vezető mostohafivére a phenjani rezsim bírálójának számított, aki nyilvánosan szót emelt családja dinasztikus jelleget öltő hatalma ellen.

Bevett módszer a politikailag motivált gyilkosság

Ko Ju-hvan, a szöuli Dongguk Egyetem professzora szerint korábban ismételten szárnyra keltek olyan spekulációk, miszerint Kim Dzsong Nam idővel leválthatja fiatalabb féltestvérét Észak-Korea élén. Hozzáfűzte: a rezsim hívei valószínűleg meg akartak szabadulni tőle.

Phenjan eszköztárának hagyományos része a politikai indíttatású gyilkosság. 2013 decemberében Kim Dzsong Un kivégeztette befolyásos nagybátyját, Csang Szong Teket. Dél-Korea szerint Kim Dzsong Nam egyik unokatestvére is merénylet áldozata lett korábban. Li Han-jungot, aki 1982-ben Svájcon keresztül dezertált Dél-Koreába, 1997-ben gyilkolták meg észak-koreai ügynökök Szöulban.

Kim Dzsong Nam Észak-Korea néhai kommunista diktátora, Kim Dzsong Il elsőszülött fia volt. A dél-koreai Yonhap hírügynökség tudósítása szerint házasságon kívül született: anyja színésznő volt, aki Moszkvában halt meg. A férfi az elmúlt években önkéntes száműzetésben élt, idejének nagy részét Kínában és Délkelet-Ázsiában töltötte. Észak-Koreában nem volt semmilyen hivatalos tisztsége.

A totális állami ellenőrzés alatt álló észak-koreai sajtó hallgatott Kim Dzsong Un mostohafivérének haláláról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?