Letette az esküt Puerto Rico új kormányzója, de csak szerdáig lesz kormányzó

Pedro Pierluisi
Washington |

Pénteken letette az esküt Puerto Rico új kormányzója, Pedro Pierluisi, de közölte: csak szerdáig lesz kormányzó.

Riccardo Roselló, eddigi kormányzó a múlt héten jelentette be távozását, miután tízezrek követelték napokig tartó tüntetéssorozaton a lemondását. A sziget gazdasági csődje, a korrupciós ügyek és a sértő és homofób megjegyzéseket tartalmazó, nyilvánosságra került belső levelezés miatt végül lemondásra kényszerült Rosselló maga jelölte meg péntekben a távozása napját. A hét közepén Pedro Pierlusi személyében ő jelölte ki utódját is.

Pierluisi helyi idő szerint pénteken délután letette a hivatali esküt, jóllehet, csak a képviselőház szavazta meg a kinevezését, a szenátus még nem döntött. A lemondott kormányzó azonban félresöpörte az aggodalmakat, és leszögezte: nem szükséges, hogy a törvényhozás mindkét háza megszavazza a jelöltet. Ezzel együtt is, elemzők arra számítanak, hogy jogi úton megtámadják a kinevezést.

Két órával eskütétele után az új kormányzó megjelent a rezidenciáján, és bejelentette az újságíróknak, hogy csak szerdáig lesz kormányzó, a szenátus ugyanis akkor hallgatja meg őt jelöltként. A politikus közölte azt is: amennyiben a felsőház nem szavazza meg őt, lemond a kormányzói posztról, és átadja az irányítást az igazságügyi tárca vezetőjének.

Puerto Rico az Egyesült Államok társult állama, a Nagy-Antillák legkeletibb szigete. Viszonylagos függetlenséggel rendelkezik, de nem választ saját elnököt, az Egyesült Államok mindenkori elnöke az elnök, a szigetet pedig - az Egyesült Államok többi államához hasonlóan-, kormányzó irányítja.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?