<p>Letartóztattak szerdán egy ohiói férfit, aki arra készült, hogy támadást intézzen az amerikai törvényhozás ellen Washingtonban.</p>
Letartóztattak egy férfit, aki meg akarta támadni a kongresszust
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy fedett ügynöke azt követően akadályozta meg a tervet, hogy az illető, Christopher Lee Cornell két M-15-ös félautomata karabélyt és 600 lőszert vásárolt, tanulmányozta a csőbomba-készítés módszereit, valamint előkészületeket tett arra, hogy az amerikai fővárosba utazzon.
Az ügyre vonatkozó bírósági dokumentumokból kiderült: Cornell érdeklődést mutatott az iránt, hogy szövetségre lépjen az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel. A férfi azt tervezte, hogy csőbombákat robbant fel a Capitoliumon, majd halomra lövi az általa "ellenségnek" tekintett, menekülő honatyákat és kongresszusi személyzetet.
Állítása szerint kapcsolatban állt külföldi személyekkel, de nem kapott tőlük utasításokat. A támadást az IÁ nevében akarta elkövetni. A férfi Raheel Mahrus Ubaydah álnéven az IÁ egyik támogatója volt a Twitteren. Ihletője bevallottan a Jemenben 2011-ben amerikai drón által megölt, amerikai állampolgárságú, szélsőséges imám, Anwar al-Awlaki volt.
Az FBI szerint a 20 éves, cincinnati illetőségű Cornell, akit hivatalos személy meggyilkolásának kísérletével és erőszakos bűncselekmény céljából való fegyverbirtoklással vádoltak meg, a felkészülés szakaszában nem jelentett közvetlen veszélyt a lakosságra.
Cornell letartóztatását követően az FBI és a belbiztonsági rendőrség figyelmeztetette a helyi rendőrségeket: az Egyesült Államok területén élő erőszakos szélsőségesek várhatóan a jövőben is kísérleteket tesznek majd arra, hogy külföldi terrorszervezetek, köztük az IÁ támogatására terrorcselekményeket kövessenek el az ország területén. A terrorcsoportok pedig a maguk részéről angol nyelvű közösségi oldalak segítségével próbálják majd terjeszteni erőszakos üzenetüket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.