Lengyelországban ideiglenes kórházakat állítanak fel

Lengyelországban ideiglenes kórházakat állítanak fel

Lengyelországban ideiglenes kórházak létesítésével növelik a súlyosabb Covid-19-betegek kezelésére szánt kapacitásokat, egy ilyen gyógyintézmény még ezen a héten a varsói Nemzeti Stadion konferenciatermeiben kezd működni – jelentette be hétfőn az egészségügyi miniszterhelyettes.

A járvány kapcsán egy héten belül mintegy 11 ezer betegággyal emelik a lengyelországi kórházi kapacitásokat – közölte sajtóértekezletén Waldemar Kraska. Emellett ideiglenes kórházakat létesítenek azokban a vajdaságokban, ahol a legmagasabb a fertőzöttek száma. A Nemzeti Stadionban létesülő gyógyintézmény mellett Varsóban még egy másik ideiglenes kórház működtetését is tervezik, ehhez feltehetőleg valamelyik konferenciaközpontot alakítják át – mondta el Kraska.

A lengyel kormányfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Michal Dworczyk, aki a varsói katonai kórházzal és a védelmi tárcával együttműködve koordinálja a nemzeti stadionbeli kórház létesítését, egy hétfő reggeli rádióinterjúban elmondta: kezdetben 500, oxigenterápiát is lehetővé tevő férőhelyet biztosítanak a helyszínen, ezen belül 50 ágyat intenzív ápolásra szánnak. A kórház kapacitását szükség esetén ezer ágyra tudják növelni.

Szombati adatok szerint a lengyelországi kórházak járványosztályai 14 700 ággyal, valamint 1115 lélegeztetőgéppel rendelkeztek, az egészségügyi tárca szerint a kapacitást folyamatosan növelik.

A koronavírus miatt kórházakban kezeltek száma lassan, de egyenletesen növekszik. Az utóbbi nap alatt ez a szám háromszázzal nőtt, jelenleg 8375 fertőzött szorul kórházi kezelésre, összesen 672 beteg van lélegeztetőgépre kapcsolva.

A fertőzöttek közül vasárnap óta 41-en elhunytak, közülük 36-nak a Covid-19 mellett valamilyen krónikus alapbetegsége volt, öten viszont kifejezetten a koronavírus-fertőzés nyomán kialakult szövődmények miatt haltak meg. A halálozási adatok az utóbbi napokban csökkentek ahhoz képest, hogy múlt hét közepén száz feletti számokat jegyeztek.

A közel 38 millió lakosú Lengyelországban 85 620 az aktív fertőzöttek száma, a fertőzések többsége továbbá is könnyű lefolyású vagy tünetmentes. Az egészségügyi tárca naponta a felgyógyultakról is beszámol, vasárnap óta ez az adat 1363-mal növekedett.

Az utóbbi időben felgyógyultak között van Przemyslaw Czarnek új oktatásügyi miniszter, aki a fertőzés miatt október 5-én nem vehetett részt Mateusz Morawiecki miniszterelnök átalakított kormánya új tagjainak kinevezésén. Andrzej Duda elnök hétfő reggel iktatta be tisztségébe Czarneket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?