Lengyelország aláírta az amerikai tankok vásárlásának második köréről szóló szerződést

Mariusz Blaszczak

A lengyel védelmi miniszter szerdán aláírta az amerikai Abrams páncélozott harckocsik vásárlásának második köréről szóló szerződést, amellyel Varsó igyekszik megerősíteni védelmi képességeit és Washingtonnal folytatott katonai együttműködését, válaszul egyebek mellett a szomszédos Ukrajnában folyó orosz hadműveletekre.

Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter a Varsótól 18 kilométerre keletre fekvő wesolai katonai támaszponton látta el kézjegyével az 1,4 milliárd dollár értékű szerződést. Ennek értelmében az Egyesült Államok – több lépcsőben – 116 M1A1 Abrams típusú tankot szállít Lengyelországnak felszereléssel és logisztikával együtt, és a szállításokat már idén elkezdi.

„Megerősítjük a lengyel fegyveres erőket, megerősítjük a lengyel hadsereg vasöklét annak érdekében, hogy megnöveljük az agresszor elrettentésére képes haderőnket” – fogalmazott a lengyel védelmi miniszter, aki a négy miniszterelnök-helyettesi poszt egyikét is betölti.

Blaszczak kifejtette: a Lengyelország és Egyesült Államok közötti együttműködés az egész térség biztonságát megerősíti, különösen a NATO keleti szárnyát.

Varsói tisztségviselők szerint Lengyelország az Egyesült Államok első olyan európai szövetségese, amely Abrams harckocsikat kap Washingtontól.

Az aláírási ünnepségen részt vett Daniel Lawton, a varsói amerikai nagykövetség elsőbeosztottja, illetve John Lubas amerikai dandártábornok, a 101. ejtőernyős hadosztály helyettes parancsnoka. Ennek az amerikai katonai egységnek egy része Délkelet-Lengyelországban, az ukrán határ közelében állomásozik.

Lawton szerint az amerikai-lengyel partnerség „még sohasem volt fontosabb”, és az amerikai harckocsik eladása része Joe Biden amerikai elnök azon ígéretének, hogy a „legerősebb és legmegbízhatóbb védelmi képességeinket ajánljuk fel Lengyelországnak a lehető legrövidebb időn belül”.

A mostani szerződés a tavalyi 4,7 milliárd dolláros megállapodást követi, amely 250 felújított M1A2 Abrams tank beszerzését tartalmazta, ezeket Washington 2025 és 2026 folyamán szállítja le Varsónak.

Lengyelország ezenkívül várja az amerikai HIMARS tüzérségi rendszerek megérkezését, és már megkapta az Egyesült Államoktól a Patriot rakétarendszereket.

Varsó Washington mellett Szöullal is több milliárd dolláros védelmi szerződéseket kötött harckocsik, tarackágyúk és vadászgépek sürgős megvásárlására. Az első dél-koreai tankok és tarackok már decemberben meg is érkeztek Lengyelországba.

A most beszerzett fegyverek és felszerelés egy része azokat pótolja, amelyeket Lengyelország már korábban átadott Ukrajnának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?