Lengyel választások – Délig nagyobb volt a részvétel, mint az előző parlamenti választás idején

lengyel valasztas

Vasárnap délig a szavazásra jogosultak 22,59 százaléka járult az urnákhoz Lengyelországban a parlamenti választások napján, ez az arány nagyobb, mint az előző parlamenti választások idején – közölte délutáni sajtóértekezletén a lengyel országos választási bizottság (PKW) alelnöke, Sylwester Marciniak.

A rendszerváltás óta eddig tíz alkalommal tartottak parlamenti választást Lengyelországban. A legutóbbi, 2019-es szavazáson délig 18,14 százalékos volt a részvételi arány, vagyis 4,45 százalékponttal alacsonyabb, mint most. A szavazóhelyiségek bezárásáig 2019-ben a jogosultak csaknem 62 százaléka voksolt. Ez volt a legtöbb az első, részben szabad 1989-es választás óta, amelyen 62,7 százalékos volt a részvételi arány.

Rekordmagas részvétel várható külföldön, ahol több mint 600 ezer szavazó regisztrált. Több külföldi szavazóhelyiség előtt a választópolgárok hosszú sorokban várakoztak, hogy leadhassák voksukat. A szavazáson az alsóház (szejm) 460 képviselőjét, valamint a felsőház (szenátus) 100 tagját választják meg.

A voksolással egy időben népszavazást is rendeznek az Európai Unió migrációs csomagjáról, az állami vagyon privatizációjáról, a nyugdíjkorhatárról, valamint a fehérorosz határon emelt acélkerítésről. A népszavazás akkor érvényes, ha a szavazásra jogosultak több mint fele vesz részt rajta. A népszavazási részvételi arány az urnazárás után lesz ismeretes.

A délelőtt folyamán a hatóságokhoz a PKW szerint számos panasz futott be annak kapcsán, hogy több szavazóhelyiségben a választóbizottságok tagjai azt kérdezték a választóktól, igényelnek-e népszavazási lapot is. A PKW a vasárnapi közleményében  arra figyelmeztetett: a szavazóhelyiségekben a választópolgárok elutasíthatják a szavazólapok (két parlamenti választási és egy népszavazási lap) átvételének  valamelyikét, a lapokat kiosztó bizottsági tagok azonban az elutasítást nem ajánlhatják nekik.

 A helyzetre reagált Mateusz Morawiecki kormányfő is, aki a közösségi médiában aláhúzta: a kampánycsend megsértésének minősül, ha a szavazóhelyiségben a bizottság  tagja bármilyen észrevételt tesz a népszavazási kártya átvételéről.

A PKW sajtóértekezletén több  kisebb, a szavazás folyamán történt incidensről  is beszámolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?