Lengyel választások – A kormánypárt a voksok 35,61 százalékát kapta, a fő ellenzéki tömörülés 30,51 százalékot ért el a végeredmény szerint

lengyel valasztas

A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 35,61 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak pedig 30,51 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság által hétfő este közreadott eredmények szerint.

A szavazatok közel 100 százalékos feldolgozottságán alapuló eredményeket az országos választási bizottság (PKW) honlapján ismertették.

A harmadik helyen a szavazatok 14,42 százalékával a szintén ellenzéki Harmadik Út (Trzecia Droga) végzett.

Átlépte még a parlamenti bejutási küszöböt a voksok 8,56 százalékával az Új Baloldal (Nowa Lewica), valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja) is, amely 7,15 százalékon áll.

A PKW várhatóan kedden közli a hivatalos végeredményeket, amelyek alapján megosztják majd a mandátumokat a 460 fős alsóházban (szejm). Andrzej Duda elnök múlt héten megerősítette: az eddigi lengyel parlamenti választási szokásjognak megfelelően, a választások után a győztes pártot bízza meg kormányalakítással. Hétfő délutáni, Rómában megtartott sajtóértekezletén az elnök hangsúlyozta: „nyugodtan kell kivárni" a választási eredményeket.  Aláhúzta: „a lengyelországi demokrácia stabil".

A szavazás keretében a felsőház (szenátus) 100 tagját is megválasztották. A szenátusi választáson a KO, az Új Baloldal és a Harmadik Út közös jelöltekről állapodott meg. A szenátorokat egyéni választókerületekben, többségi rendszerben választották. Az ellenzéknek 67, a PiS pártnak 33 mandátuma lesz a felsőházban a végeredmények szerint.  

A 74 százalékos részvételi arány rekordmagas volt az 1989 utáni választások történetében.

Érvénytelen lett a parlamenti választásokkal egy időben szervezett népszavazás eredménye. A referendum akkor lett volna érvényes, ha a szavazásra jogosultak több mint fele vett volna részt rajta, a részvételi arány azonban 41 százalékos lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?