Lengyel újságíró ír könyvet Orbán Viktorról

Budapest |

<p>Olyan, az európai palettán egyedülálló politikai vezetőnek tartja a magyar miniszterelnököt a róla A csatár - elbeszélés Orbán Viktorról címmel könyvet író Igor Janke újságíró, aki a nehéz időkben is meg merte hozni a komolyabb gazdasági, politikai döntéseket, emellett pedig még az emberek érzelmeire is tudott hatni.</p>

 

A lengyel Rzeczpospolita című konzervatív lap munkatársa, a salon24.pl független publicisztikai fórum elnevezésű portál vezetője az mno.hu-n vasárnap megjelent interjúban elmondta, hogy könyve megírása előtt - könyvek, cikkek tanulmányozása mellett - kormánytagoktól kezdve fideszes és liberális felfogású politikusokon át Orbán Viktor egykori felcsúti futballedzőjéig sok emberrel beszélgetett a magyar kormányfőről, a kötet azonban "személyes sztorija" Orbán Viktorról, nem objektív kép.    Igor Janke szerint Orbán Viktor - mivel rengeteg döntést hoz meg saját maga -, magától értetődően sok hibát is elkövet. "Erős emberekkel vette körül magát, és azzal a váddal is illetik, hogy sokszor ezeknek a köröknek kedvez egyes lépésekkel. Ez bizonyos szempontból érthető, hiszen alapvetően szakítani akar a kommunista múlttal és azokkal az emberekkel, akik ebből a korszakból megmaradva pozíciókat keresnek" - fogalmazott az mno.hu-nak Janke, aki úgy látja, kívülről nézve problémásnak látszik az is, hogy a médiapiac látványosan két részre szakadt: vannak az Orbán-kormányt támogató médiumok és a vele szemben állást foglalók, köztes, úgymond semleges terület szinte nincs is. Azt azonban ostobaságnak tartja, hogy Magyarországon ne lenne sajtószabadság.    A lengyel újságíró szerint a magyar miniszterelnök céljai elérésével nem a hatalomvágyát elégíti ki, hanem "valóban meg akarja változtatni a dolgok állását". Orbán Viktor az ország szuverenitásának megerősítését jelölte meg legfontosabb céljaként - idézte fel egy beszélgetésüket Janke, hozzátéve: olyan embert lát a magyar kormányfőben, aki le akarja építeni az emberek elméjében a posztkommunista beidegződéseket.    A lengyel újságíró szerint unortodox kormányfőnek lenni a posztkommunista térségben egyet jelent a lázadással, morális alapon azonban a legtöbb vitatott kérdésben Orbán Viktornak van igaza, így az őt célba vevő uniós kritika zöme igazságtalan. A kormány országhatárokon túli kommunikációjára azonban - véli - Orbán Viktornak jobban oda kell figyelnie, hogy a külvilág megértse a javaslatai, céljai mögötti ideológiát, módszereinek lényegét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?