Nicola Sturgeon skót miniszterelnök hivatalosan is bejelentette szerdán, hogy távozik tisztségéből. Indoklásában úgy fogalmazott: a skót függetlenség kivívásához olyan vezetőre van szükség, aki nála alkalmasabb a politikai ellentétek áthidalására.
Lemondott Nicola Sturgeon skót miniszterelnök
Sturgeon nyolc éve áll a skót kormány és a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) élén, és ezzel ő töltötte eddig a leghosszabb időt a skót miniszterelnöki tisztségben.
Távozási szándékáról szerdán először skót kormányilletékesek számoltak be a médiának, majd Nicola Sturgeon az edinburghi rezidenciájára összehívott sajtótájékoztatón személyesen is megerősítette a hírt.
Hozzátette: utódja hivatalba lépéséig tisztségében marad.
Nicola Sturgeon elmondta: felkérte az SNP illetékes bizottságát az új vezető megválasztásának előkészítésére és lebonyolítására.
Lemondásának okairól szólva kifejtette: meggyőződése, hogy jelenleg már többségben vannak azok, akik Skócia függetlenségét pártolják, azonban ezt a támogatottságot meg kell szilárdítani és tovább kell növelni annak érdekében, hogy a majdani független Skócia a lehetséges legjobb alapokra épülhessen.
Ennek eléréshez a skót politikán belül húzódó megosztottságok áthidalására van szükség, és „úgy ítélem meg, hogy erre alkalmasabb lesz egy új vezető, olyasvalaki, akiről még nem döntötte el majdnem mindenki jó vagy rossz értelemben, hogy mit gondol róla, olyasvalaki, akiről nem alakultak ki olyan polarizált véleménykülönbségek, mint rólam” – fogalmazott a skót kormányfő.
Hozzátette: minél tovább van hivatalban egy politikai vezető, annál inkább meggyökeresednek a róla alkotott vélemények, amelyeket egyre nehezebb megváltoztatni.
Sturgeon tavaly 2023. október 19-ét jelölte ki a skót függetlenségről tartandó újabb népszavazás időpontjául arra az esetre, ha a brit legfelsőbb bíróság megállapítja a skót parlament hatáskörét a szükséges törvények megalkotására.
A legfőbb brit jogi fórum azonban novemberben olyan végzést hozott, amely szerint a skót parlament nem alkothat önállóan, a brit kormány hozzájárulása nélkül törvényt az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírásáról, mivel ez olyan hatásköröket érintene, amelyeket az egyébként igen széleskörű skóciai önrendelkezést megteremtő, 1999-ben kelt törvény meghagyott a brit parlament és a brit kormány felelősségi körében.
A skót függetlenségről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.
A több mint nyolc évvel ezelőtti referendum eredménye a brit kormány rendszeresen hangoztatott érvelése szerint legalább egy nemzedéknyi időre lezárta a skóciai függetlenség kérdését, ezért London folyamatosan elzárkózik az újabb függetlenségi népszavazás engedélyezésétől.
A skóciai népszavazás újbóli kiírása azonban a brit EU-tagságról 2016-ban tartott – a kilépésre szavazók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött – referendum óta ismét folyamatosan napirenden van, miután az EU-népszavazáson a skótok 62 százaléka arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság maradjon az Európai Unió tagja.
Nicola Sturgeon azóta rendszeresen hangoztatja azt a véleményét, hogy a 2016-os EU-népszavazás eredménye miatt elengedhetetlenné vált az újabb skót függetlenségi referendum, mivel Skóciát egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére London „kiszakította” az Európai Unióból.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.