Lemondott kormányfői tisztségéről Gordon Brown

London |

<p>Benyújtotta lemondását II. Erzsébet királynőnek a miniszterelnöki tisztségről kedd este Gordon Brown eddigi brit kormányfő.</p>

Brownt negyedórás kihallgatáson fogadta az uralkodó. Ezután az udvar hivatalosan bejelentette, hogy a miniszterelnök lemondását az uralkodó helyi idő szerint 19:45 órai - közép-európai idő szerint 20:45 órai - hatállyal elfogadta.
Brown - mielőtt a Buckingham-palotába hajtatott volna - a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt felsorakozott újságírókkal közölte, hogy az ellenzék eddigi vezetőjét, vagyis David Cameront, a Konzervatív Párt első emberét javasolja a királynőnek utódjául.
Könnyeivel küszködve hozzátette: azonnali hatállyal lemond a Munkáspárt vezetői tisztségéről is. Ez utóbbi szándékát Brown már előző este bejelentette, de akkor még nem jelölte meg pontosan, hogy mikortól kíván távozni a párt éléről.
Brown - aki előzőleg tíz évig a pénzügyminiszteri tisztséget töltötte be - 2007 nyarán, elődje, Tony Blair távozása után vette át a Munkáspárt és a kormány vezetését.
A 13 évig kormányzó Labour azonban elvesztette a múlt csütörtökön tartott parlamenti választásokat. Brownnak ez volt az első választási megméretése a Munkáspárt élén.
A legnagyobb alsóházi frakciót - jóllehet abszolút többség nélkül - immár a Konzervatív Párt adja, amely minden valószínűség szerint a Liberális Demokratákkal együttműködésben alakít kormányt.
A toryk és a liberálisok napok óta tartó tárgyalássorozata kedd este véget ért, mindazonáltal az együttműködés várható formájáról Brown lemondásáig egyik párt sem tett hivatalos bejelentést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?