Lemondott Franciaország környezetvédelmi minisztere

Nicolas Hulot
Párizs |

Lemondott a francia kormány egyik legnépszerűbb tagja, az atomenergia alkalmazását ellenző Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter, volt televíziós személyiség. Emmanuel Macron államfő tiszteletben tartja "egy szabad ember" döntését és jelezte: "más formában" a jövőben is számít Hulot-ra.

 

"Azért esett a választásom 15 hónappal ezelőtt Nicolas Hulot-ra mert szabad ember. Tiszteletben tartom a szabadságát, és számítok az elköteleződésére más formában, ott, ahol a jövőben lesz" - mondta Koppenhágában a francia elnök Lars Rasmussen dán miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Döntését - amelyről előzetesen nem tájékoztatta sem az államfőt, sem a kormányt - Nicolas Hulot kedden jelentette be a France Inter közrádiónak adott nyilatkozatában. Távozását azzal indokolta, hogy az elmúlt egy év alatt nem sikerült megfelelő fejlődést elérnie a környezetvédelmi kérdésekben, és úgy érezte, egyedül maradt, nem tudta felsorakoztatni a kormányt álláspontja mellett.

"Életem legnehezebb döntését hozom meg, nem akarok tovább hazudni, nem akarom azt az illúziót kelteni, hogy a jelenlétem a kormányban azt jelenti, hogy a helyzet magaslatán állnánk" - fogalmazott a politikus élő adásban az őt kérdező újságírók és a teljes francia politikai elit legnagyobb meglepetésére.

"Kis lépéseket teszünk, és Franciaország nagyobbakat is tett, mint a többi ország, de ezek a kis lépések vajon elegendők-e. A válasz az, hogy nem" - tette hozzá.

"Tizenöt hónap alatt a kormány többet tett, mint bármely más kormány ugyanennyi idő alatt" - reagált néhány órával később Emmanuel Macron a szénerőművek bezárását és az energetikai átmenetet megemlítve.

"Egy XXI. századi társadalmat kell felépítenünk, amelyben mindenkinek megvan a maga helye, méltó módon élhet egészséges környezetben, egészséges élelmiszereket fogyasztva. Ez egy olyan harc, amely nem egyik napról a másikra valósul meg. (...) Olyan munkát igényel, amely folytatódik, és elköteleződést azon az alapon, amelynek állandóságára ígéretet tettem a franciáknak" - hangsúlyozta a francia elnök.

 

Miközben Nicolas Hulot miniszteri tevékenységének 15 hónapja alatt sikerült győzelmeket is aratni, például elérte a nyugat-franciaországi Notre-Dame-des-Landes település közelébe tervezett nemzetközi repülőtér projektjének feladását, más kérdésekben elbukott és kénytelen volt kompromisszumokat kötni, így az atomenergia vagy a glifozát tartalmú növényvédő szerek ügyében.

A hír nyomán több mint 2 százalékkal drágult az Électricité de France (EdF), francia állami energiaszolgáltató konszern a párizsi tőzsdén. Hulot többször is kiállt amellett, hogy az EdF-nek meg kell kezdenie az általa üzemeltetett 58 atomreaktor egyharmadának felszámolását, hogy csökkentse az áramtermelésben a nukleáris energia 75 százalékos részarányát.

A franciák egyik kedvencének számító 63 éves kalandvágyó televíziós személyiség Magyarországon is vetített Ushuaia expedíció című természetfilm-sorozata 1987 óta fut a TF1 kereskedelmi televízióban. A műsor az eredetileg sajtófotósként indult  műsorvezetőt Franciaország egyik legbefolyásosabb személyiségévé tette a környezetvédelem terén. A 2012-es elnökválasztáson a Zöldek színeiben jelöltette magát, majd az előző államfő, a szocialista Francois Hollande környezetvédelmi "különtudósítójának" nevezte ki a szenvedélyes környezetvédőt, mielőtt Emmanuel Macron meggyőzte, hogy fogadja el a környezetvédelmi tárca vezetését.

Miniszterként Hulot többször bírálta az EdF atomenergetikai stratégiáját, arra szólítva fel a vállalatot, hogy fektessen be többet megújuló energiaforrások kiaknázásába. Emmanuel Macron francia elnök a választási kampányban azt ígérte, hogy 2025-re 50 százalékra csökkentik az atomenergia részarányát az áramtermelésben, de Hulot tavaly év végén elismerte, hogy nem lehet betartani ezt a vállalást. Az új nukleáris tervet várhatóan a jövő év elején hozzák nyilvánosságra.

Benjamin Griveaux kormányszóvivő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Hulot elfelejtve az udvariassági szabályokat, nem értesített senkit a bejelentés előtt a döntéséről, ugyanakkor az elvégzett munkaért elismerését fejezte ki. Az elnöki hivatal közleménye szerint Hulot "büszke lehet a munkája mérlegére". Az Elysée-palota szerint "lesz kormányalakítás, de nem azonnal", s Hulot utódának megtalálására néhány napot várni kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?