Lemondott az izlandi kormány

Reykjavik |

<p>Bejelentette hétfőn Geir Haarde izlandi miniszterelnök a mélyülő pénzügyi válság nyomán népszerűtlenné vált kormányának azonnali lemondását.</p>

A kormányfő az egész hétvégét a szociáldemokrata párt vezetőjével, Ingibjörg Sólrún Gísladóttir külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokra szánta, hogy megbeszélje vele a kormánykoalíció jövőjét.

(A miniszterelnök jobbközép Függetlenségi Pártja a Szociáldemokrata Szövetséggel osztozott a hatalmon 2007 májusa óta.) Haarde közölte hétfőn reykjavíki sajtóértekezletén: nem tudta elfogadni a koalíciós partner szociáldemokratáknak azt a követelését, hogy adja át a kormányfői posztot a szociáldemokraták jelöltjének.
    A lakosság tiltakozó akcióinak hatására Geir Haarde már pénteken bejelentette, hogy előre hozott választásokat rendeznek az országban május 9-én, és megromlott egészségi állapotára hivatkozva jelezte, hogy ő maga nem indul újra. Ez azonban nem hűtötte le a négy hónapja tartó válság hatására felhevült kedélyeket: mintegy ötezer ember tüntetett szombaton is, követelve a kormány azonnali lemondását.
    A 320 ezer lakosú sziget, amely 2007-ben még a világ egyik leggazdagabb országa volt, túlméretezett bankszektorára alapozta virágzását az utóbbi időkben. A nemzetközi pénzügyi válság hatására, a világméretű hitelválság következményeként ősszel összeomlott pénzügyi rendszere. A sziget számos lakosa elvesztette állását és a bankokban elhelyezett megtakarításait.
    Egy múlt pénteki közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a kormánykoalíció népszerűségi indexe mélypontra süllyedt, miközben az ellenzéki Baloldal-Zöld Párt előretört.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?