Lemondott az egyiptomi külügyminiszter

Kairó |

<p>Lemondott szombaton az egyiptomi külügyminiszter, a miniszterelnök pedig elfogadta ezt, és bejelentette, hogy ki lesz a két helyettese az átalakítandó és hétfőn bejelentendő kormányban.</p>

Eszám Sarafnak a kormányátalakítással a változást követelő tüntetők megbékítése a célja.

A Hoszni Mubarak elnököt elűző tüntetők egyre elégedetlenebbek Saraffal és az általa vezetett, kormányzó katonai tanáccsal. Gyökeres változtatásokat követeltek a kabinetben, valamint azt, hogy tisztítsák meg a közintézményeket és az erőszakszervezeteket a volt rezsimmel kapcsolatba hozható tisztségviselőktől. A kormányfő ígéretet tett a tüntetőknek a kormányátalakításra.

Mohammad el-Orabi külügyminiszter közölte: azért mond le, hogy "mentesítse a kormányfőt minden olyan kényelmetlenségtől, amely a kormányátalakításról szóló tárgyalások közben felmerülhet" - jelentette a Mena hírügynökség. Saraf Facebook-profilján közölte, hogy elfogadja Orabi lemondását. Egyelőre nem tudni, hogy ki lesz Orabi utódja.

Saraf külügyi tanácsadója és szóvivője a Mena szerint bejelentette, hogy a kormányfő egy világviszonylatban is ismert, tapasztalt közgazdászt, Házem el-Beblávit választotta gazdasági helyettesének, valamint hogy az ország egyik legrégebbi pártjának, a Vafd Pártnak az egyik vezetőjét, Ali asz-Szilmit a politikai fejlesztésért és a demokratikus átalakításért felelős helyettesének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?