Lemondott a nemzetbiztonsági minisztérium lőfegyver osztályának vezetője Izraelben

izraeli-palesztin konfliktus

Lemondott hétfőn az izraeli nemzetbiztonsági minisztérium lőfegyver-engedélyezési osztályának vezetője, Jiszráél Aviser – jelentette a Kan közszolgálati médium.

Múlt héten Aviser az állami számvevőszék előtti meghallgatásán beismerte, hogy megfelelő képesítés nélküli neveztek ki tisztségviselőket arra a feladatra, hogy mely civileknek adható ki fegyvertartási engedély. Gali Baharav-Miara főügyész hivatalában vizsgálják, hogy minden fegyvertartási engedélyt megfelelő feltételekkel adták-e ki.

A nemzetbiztonsági minisztérium tisztségviselői szerint Aviser az utóbbi napokban arra kérte Itamár Bengvír minisztert, hogy vizsgálja felül a fegyverengedélyezési eljárásokat. Amikor a miniszter ezt megtagadta, a lőfegyverosztály vezetője egy másik tisztséget kért a minisztériumban, és ebbe Bengvír beleegyezett.

„A miniszter fegyverkiadási politikája világos, csak a kritériumoknak megfelelő izraeli civil állampolgárok kaphatnak fegyvert. Aki nem a miniszter utasítása és a fenyegetettségi térkép szerint folytatja ennek a politikának a megvalósítását, és akire nyomást gyakorolnak mindenféle bizottságokban a baloldaliak, az valóban nem folytathatja a lőfegyverosztály vezetőjeként olyan időszakban, amikor Izrael háborúban áll, és minél több, a kritériumoknak megfelelő civilt fel kell fegyverezni” – közölte Itamár Bengvír hivatala.

„Nem kell mindenkinek megadni a fegyverviselési engedélyt, ugyanis a biztonságot nem akarjuk privatizálni. Márpedig az állami számvevőszék legutóbbi meghallgatásán világossá vált, hogy a miniszter tanácsadói is részt vesznek az engedélyek kiadásában” – jelentette ki Joáv Szeglovics, a kneszet képviselője, korábbi belbiztonsági miniszterhelyettes hétfő reggel a közszolgálati rádióban.

Az izraeli közmédiában november közepén közzétett adatok szerint csaknem öt hét alatt mintegy negyedmillió lőfegyverhasználati engedély iránti kérelmet nyújtottak be Izraelben, szinte ugyanannyit, mint az elmúlt húsz évben összesen. November eleje óta átlagosan napi ezerhétszáz fegyverviselési engedélyt adtak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?