Lemondott Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz államfő – közölte csütörtökön az elnöki hivatal sajtószolgálata.
Lemondott a kirgiz elnök
Az Interfax idézte Dzsejenbekov üzenetét a kirgiz néphez, amelyben közli, hogy továbbra is feszült a helyzet az országban, számára mindennél fontosabb a társadalmi béke és nyugalom megteremtése, és „semmi se drágább minden egyes honfitárs életénél”.
„Nem ragaszkodom foggal-körömmel a hatalomhoz. Nem szeretnék olyan elnökként bevonulni Kirgizisztán történelmébe, mint aki vért ontott, és lövette saját polgárait. Ezért döntöttem úgy, hogy lemondok” – üzente az államfő.
A volt szovjet tagköztársaság az október 4-én tartott parlamenti választás után káoszba sodródott. A választáson az államfőhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba. Emiatt tömeges tüntetések kezdődtek a fővárosban, Biskekben és más nagyvárosokban is, a tüntetők megszálltak kormányzati épületeket. Ezek hatására a központi választási bizottság érvénytelenítette a választási eredményeket. Dzsejenbekov már a múlt héten bejelentette, hogy le fog mondani, de a hét elején közölte, hogy az új választásokig hivatalban marad.
Az elnök szerdán jóváhagyta Szadir Zsaparov új miniszterelnök kinevezését, miután a parlament megszavazta kormányát és programját is. Dzsejenbekov előtte még elutasította Zsaparov kinevezését.
Zsaparov ellenzéki képviselő volt, és a rendbontások idején szabadították ki a börtönből több egykori politikussal együtt. Dzsejenbekov lemondó nyilatkozatában arra szólította fel őt és a többi politikai vezetőt, hogy küldjék el híveiket Biskekből, és adják vissza a fővárosiaknak a békét. A rendvédelmi erőket és tüntetőket pedig arra kérte, hogy ne engedjenek a provokációknak, ne ontsanak vért.
Dzsejenbekov szerint Zsaparov kinevezése nem csökkentette a feszültséget az országban. „Sajnos az agresszió nem csendesedik, továbbra is követelik az azonnali távozásomat” – üzente az elnök, aki az Interfax szerint hajnali négy óráig folytatott konzultációkat Zsaparovval, aki fogadkozott, hogy szorgalmazni fogja az államfő távozását, mert a nép ezt követeli.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.