Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
Lemondott a brit védelmi miniszter
Healey, aki a munkáspárti kormány két évvel ezelőtti megalakulása óta állt a londoni védelmi tárca élén, Keir Starmer miniszterelnöknek küldött levelében azzal a véleményével indokolta váratlan, a brit médiában és a politikai szereplők körében egyaránt nagy meglepetést keltő távozását, hogy a brit fegyveres erők nem kapják meg azt a finanszírozást, amelyre a jelenlegi világhelyzetben szükségük lenne.
A leköszönő miniszter felidézte, hogy januárra elkészült az új védelmi beruházási terv – Defence Investment Plan (DIP) –, amely rögzítette, hogy a brit haderőnek milyen kihívásokkal kell szembenéznie.
„Azóta azonban Ön nem volt képes, a pénzügyminisztérium pedig nem volt hajlandó biztosítani azokat a forrásokat, amelyekre a nemzetnek szüksége van az ország megvédésére a növekvő fenyegetések jelenlegi időszakában” – fogalmazott a lemondását bejelentő, személyesen Starmernek címzett levelében a távozó miniszter.
A védelmi beruházási tervet még nem hozták nyilvánosságra, és csütörtöki levelében Healey kiemelte, hogy a csomagtervben szereplő pénzügyi előirányzatokat ő is csak hétfőn látta először teljes részletességükben.
A távozó miniszter megállapította, hogy a DIP-ben szereplő pénzügyi ráfordítások „jócskán elmaradnak” attól az összegtől, amelyre az ország védelméhez „a mostani veszélyes időkben” szükség lenne.
Hozzátette: ebben a helyzetben olyan döntéseket lenne kénytelen meghozni, amelyek visszavetnék a brit fegyveres erők harci felkészültségét, hadműveleti helyzetekben növelnék az állományra leselkedő kockázatokat, és mindezek miatt gyengítenék az ország biztonságát is.
Nem hivatalos források szerint a védelmi beruházási terv 13,5 milliárd fonttal növelné a brit védelmi kiadásokat a következő négy évben, és a fegyveres erők számos magas rendfokozatú vezetője is jelezte az utóbbi időszakban, hogy ez az emelés messze elmarad a szükséges mértéktől.
Lemondását bejelentő csütörtöki levelében John Healey közölte: meggyőződése szerint a brit védelmi kiadásoknak 2030-ra el kellene érniük a hazai össztermék (GDP) 3 százalékát.
A volt védelmi miniszter szerint ugyanakkor a jelenlegi pénzügyi előirányzatok alapján abban az évben csak 2,68 százalék lenne a GDP-arányos brit védelmi költségvetés.
John Healey felidézte Starmer minapi kijelentését, amely szerint a brit és a szövetséges hírszerzési szolgálatok egybehangzó helyzetértékelése szerint Oroszország már 2030-ban támadást indíthat a NATO ellen.
Healey közölte: ebben a helyzetben nem tud elfogadni egy olyan védelmi beruházási tervet, amely nem biztosítja a brit fegyveres erőknek a szükséges pénzügyi forrásokat, ezért nem maradt egyéb választási lehetősége, mint az, hogy benyújtsa lemondását.
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.