Lejárt az ultimátum, semmit nem tudni a jordániai pilótáról

Ammán |

<p>Lejárt az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet által kiszabott ultimátum, miszerint ha Moszulban csütörtökön lenyugszik a nap, és Szadzsida al-Risávi iraki terroristanőt továbbra is fogva tartják Jordániában, megölik a fogságukban lévő jordániai pilótát.</p>

Az IÁ foglyának sorsáról egyelőre semmit nem tudni. Ammán ismételten azt követelte a terrorcsoporttól, szolgáltasson bizonyítékot arról, hogy életben van a jordániai pilóta, ebben az esetben kész elengedni az iraki foglyot.

Az újabb ultimátumról szóló hangüzenetet csütörtökre virradóra tette közzé az IÁ a YouTube videómegosztón és a Twitter közösségi oldalon, és állítólag Goto Kendzsi japán újságíró olvasta fel, aki szintén a dzsihadisták fogságában van.

"Goto Kendzsi vagyok. Engem kértek meg ennek a hangüzenetnek a továbbítására. Ha Szadzsida ar-Risávi nem áll készen arra a török határnál január 29-én, moszuli idő szerint napnyugtakor, hogy értem kicseréljék, akkor Maáz al-Kasszaszbe jordániai pilótát azonnal megölik" - hallható a felvételen angolul.

Az IÁ kedden azzal fenyegetőzött, hogy 24 óra múlva (japán idő szerint szerda este) megöli másik japán túszát és a fogságában lévő jordániai pilótát, ha követelése nem teljesül. A legújabb hangüzenetet a szerdai határidő lejárta után néhány órával tették fel az internetre. Jordánia szerdán napközben jelentette be, hogy kész elengedni a fogságában lévő iraki terroristanőt a pilótáért. A jordániai tájékoztatási miniszter viszont nem említette a japán túszt.

Néhány nappal korábban a szélsőségesek egy japán túsz, Jukava Haruna lefejezéséről tettek közzé üzenetet a világhálón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?