Lejár a sajtószabadság-képviselő Haraszti megbízatása

Bécs |

<p>Állandó karbantartó feladat az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselőjének a munkája - mondta hétfőn az MTI-nek adott interjújában Haraszti Miklós, aki második terminusának lejártával távozik a posztról.</p>

Az EBESZ Állandó Tanácsa elé beterjesztett utolsó jelentésében Haraszti vegyes mérleget vont a hat év munkájáról. "Ez a munka állandó karbantartás, mivel sajtószabadsággondok mindenhol akadnak" - mondta az MTI ezzel kapcsolatos kérdésére. Ha nem kormányzati nyomás, akkor a piaci monopolizálódás vagy a technológiaváltás folyamata okoz ilyen problémákat - tette hozzá.
Eredményeket és veszteségeket is hoz ez a munka - fejtette ki. Sikerről majdhogynem lehetetlen beszélni, amikor továbbra is gyilkosság és támadások áldozataivá válnak újságírók - fogalmazott. Aggasztó még emellett az is - mondta - , hogy a volt szovjetköztársaságok többségében tartalmi értelemben nincs televíziós pluralizmus.
"Keleten és Nyugaton egyaránt veszélyt jelent az internet túlkorlátozottsága" - folytatta. A kormányoknak türelmesen ki kell várniuk, amíg elválik egymástól a moderálatlan internet és a moderált sajtó. A nemzeti tartalomszabályozást immár lehetetlenné teszi a globális média, a globális szabályozás pedig nem lehetséges, mert az internet végtelen - mondta.
Az eredmények között említette, hogy egyre több EBESZ-tagállamban kerül ki a büntető törvénykönyvből és válik polgári peres üggyé a személyiségi jogok újságírók általi megsértése. Az év elején szűnt meg például Nagy-Britanniában, Írországban és Romániában az a lehetőség, hogy becsületsértés vagy rágalmazás miatt büntetőügy induljon. Mintegy tíz EBESZ-tagállamban már él ez a szabályozás, Nyugat-Európában pedig nem indítanak büntető eljárást, még ha van is rá törvényi lehetőség - mondta. Sajnálatának adott hangot amiatt, hogy Magyarországon nem ez a helyzet. Az újságírók elleni becsületsértési perekben büntető és polgári pert is indítanak, s ez az újságírók és a szerkesztők számára "dupla öncenzúrát" jelent. "Ez megengedhetetlen a XXI. században, amikor jellemzően politikai viták végződnek így" - mondta.
Sajtószabadság-képviselői tevékenységének egyik eredményeként értékelte még a közszolgálati média általa támogatott modelljének terjedését. Ez a megoldás reklámmentesen működő, automatizált bevételekből fenntartott közszolgálati médiát jelent. Alkalmazzák például Franciaországban, Spanyolországban, Grúziában, valamint a balti országokban.
A sajtószabadság-képviselő hivatalának legnagyobb sikerei nem mérhetők - mondta. Ilyen eredmény például, amikor sikerül embereket, újságokat, szerkesztőségeket megmenteni a nyilvánosság felhasználásával, vagy megoldásokat, az egyetemes normáknak megfelelő gondolatokat bejuttatni a nemzeti folyamatokba, hogy azok ott tovább érlelődjenek.
Haraszti Miklós 2004 óta töltötte be a sajtószabadság-képviselő posztját. Miután egyszer már újraválasztották, megbízatása az 56 tagú kormányközi szervezet szabályai szerint többször nem újítható meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?