Légicsapások értek egy kórházat Szíriában, többen meghaltak

Bejrút/Párizs |

<p>Légicsapások értek Szíria északi részén hétfőn egy kórházat, amelyet az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet támogat.&nbsp;</p>

A csapásokban meghalt kilenc ember, köztük egy gyermek - jelentette egy civil szervezet. "Egy olyan kórház volt a bombázások célpontja, amelyet az MSF támogat. A kórházat magába foglaló épület teljesen romba dőlt" - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni központú szíriai aktivistahálózat párizsi szóvivője. Az OSDH szerint a támadást valószínűleg orosz gépek hajtották végre, és a halálos áldozatokon túl több tucatnyi sebesültje is van.   Egy, a helyszínen dolgozó aktivista szerint a kórház teljes személyzete meghalhatott a támadásban. Elmondta, hogy a négyemeletes épület korábban cementgyár volt, abból alakították át kórházzá.     Az MSF szíriai missziójának vezetője, Massimiliano Rebaudengo megerősítette a légitámadás tényét, és az AFP hírügynökségnek azt mondta: két támadás volt két-két rakétával és néhány percnyi különbséggel, tehát négy rakéta csapódott be az épületbe. A kórház személyzetének legalább nyolc tagja eltűnt. "Szándékos támadás történt egy egészségügyi intézmény ellen. A kórház lerombolása azt jelenti, hogy a térségben élő mintegy 40 ezer ember mostantól nem jut egészségügyi ellátáshoz" - jelentette ki Rebaudengo.     Egy török biztonsági forrás szerint a kórházat hét rakéta érte, és a civil halálos áldozatok száma legalább 14.     A kórház az Idlíb tartománybeli Mááret an-Númán közelében, Hadíje helységben van, Damaszkusztól 280 kilométerrel északra. Ötvennégy fős személyzet dolgozott a kórházban, és 30 ágyat, két műtőt, egy sürgősségi szobát és egy ambuláns rendelőt tartottak fent benne. Az MSF 2015 óta támogatta a kórházat egészségügyi felszerelésekkel és finanszírozással. Az MSF 153 kórházat támogat Szíriában, amelyek közül csak idén ötöt ért katonai támadás. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?