Legekevesebb 135 halottja van a pakisztáni földrengésnek

<p>Eddigi összesítések szerint legalább százharmincöt halottja van a szerda hajnali délnyugat-pakisztáni földrengésnek, a sebesültek száma ennek többszöröse, de félő, hogy a veszteséglista jelentősen nőni fog - közölték pakisztáni illetékesek. A földmozgás által sújtott délnyugati Beludzsisztán tartomány egyik közigazgatási vezetője szerint "sokkal több" lesz az áldozat, ha beérkeznek az adatok a távol eső településekről.</p>

Kormányilletékesek szerint rengeteg áldozat van még a romok alatt, s az ő számuk sem ismert egyelőre. A legfrissebb hírek szerint a sebesültek száma elérte az ötszázat. Az amerikai földtani intézet előzetes adatai szerint a rengés a Richter-skálán mért 6,4-es fokozatú volt.

Az leginkább a beludzsisztáni fővárostól, Kvettától mintegy hetven kilométerre északkeletre fekvő Ziarat völgyét sújtotta, a térségbeli falvakban több száz vályog- és faház összedőlt. Egyes épületek a földmozgás által elindított földcsuszamlás miatt dőltek romba. Egy helyi közigazgatási vezető becslése szerint közel 15 ezer ember vált hajléktalanná a természeti csapás miatt.

A katasztrófa sújtott térségben mozgó katonai kórházakat létesítettek, a helyszínre vezényelték a határőregységeket. Pakisztánban gyakoriak a földrengések. A mostani földmozgás volt a legsúlyosabb a 2005. októberében Kasmírban történt 7,6-os fokozatú földrengés óta, amely közel nyolcvanezer ember életét oltotta ki. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?