Lefulladt egy új orosz harckocsi a díszszemle főpróbáján

Moszkva |

<p>Lefulladt egy új fejlesztésű, Armata típusú orosz harckocsi a Vörös téri győzelem napi díszszemle csütörtöki főpróbáján.</p>

A náci Németország felett aratott győzelem 70. évfordulójára szervezett nagyszabású moszkvai parádé próbáin először bemutatkozó Armata fegyverzetcsalád egyik darabja épp a Lenin mauzóleummal szemben, a GUM áruház oldalában állt le, és a főpróba egésze alatt ott maradt.

Az eset élénk visszhangot keltett a sajtóban, a helyi műsorközlő azzal nyugtatta meg a nagyszámú nézősereget, hogy betervezett eseményről volt szó és egy haditechnikai eszköz elvontatását gyakorolták. Az internetre feltett videofelvételek és fotók tanúsága szerint a harckocsihoz azonnal odaküldtek egy vontató járművet. 

Alekszej Zsarics, a korszerű fegyverzetet gyártó orosz vállalat, az Uralvagonzavod vezérigazgató-helyettese ugyanakkor a Twitter internetes közösségi oldalon azt írta, hogy a T-14-es páncélost megjavították és az saját "lábán" hagyta el a Vörös teret. 

A vezérigazgató-helyettes egyben mentegette a harckocsi vezetőjét is: "csak képzeljék el, mennyire izgulnak a fiúk, akik először vezetnek ilyen új technikát. Az oktatás még folyik". A későbbiekben ezt a bejegyzést eltüntették az internetről.

A Vörös téren szombaton Oroszország történelmében a legnagyobb katonai díszszemlét készülnek megtartani. Az új haditechnika bemutatása mellett rekordot döntenek a felvonulók és az ott látható haditechnikai eszközök számával is. 16 ezer katona, közöttük kínai, indiai és szerb egységek tagjai is, mintegy 200 haditechnikai eszköz, így Buk-M2 és TOR-M2U típusú légvédelmi rakétavédelmi rendszerek, valamint 143 harci repülőgép és helikopter vesz részt a moszkvai jubileumi díszszemlén. 

Az orosz védelmi minisztérium több mint két hete közölte az első fényképeket a honlapján az új fejlesztésű orosz T-14, Armata típusú harckocsiról. Ez a tankot szánják az orosz szárazföldi haderő első számú páncélosának.

Az orosz sajtó 2012 elején számolt be arról, hogy Oroszország 2013-ra kifejleszti új, Armata típusú harckocsijának mintapéldányát, két évre rá pedig megkezdődik a sorozatgyártás és hadrendbe állítás. A merőben új taktikai-műszaki adottságokkal rendelkező harckocsiban többrétegű páncél védelme mögött úgynevezett kapszulában ülnek a harckocsizók. 

A közönség tíz T-14-es harckocsit láthat majd a második világháborús európai győzelem 70. évfordulója alkalmából tartandó moszkvai katonai parádén. A jubileumi díszszemlék főpróbáit csütörtökön nemcsak Moszkvában, hanem Vlagyivosztoktól Volgográdon át Szentpétervárig több orosz nagyvárosban, valamint a tavaly március végére Oroszországhoz csatolt Krímben, Szevasztopolban is megtartották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?