Lefejezett egy embert, mégis szabadlábon védekezhet egy dzsihadista Belgiumban

Brüsszel |

<p>Egy belgiumi bíróság döntése értelmében szabadlábon védekezhet az a férfi, akit a múlt héten elítéltek terrorszervezetben való részvétel miatt, korábban pedig bevallotta, hogy lefejezett egy embert Szíriában - jelentette a Het Laatste Nieuws című helyi napilap hétfőn.</p>

Az újság értesülései szerint Iliass Khayari az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrormilícia soraiban harcolt Szíriában.

Az ügyben eljáró brüsszeli bíróság elutasította az ügyészség kérelmét, és nem rendelte el az első fokon ötéves szabadságvesztésre ítélt férfi azonnali őrizetbe vételét.

A 25 éves Khayari egy telefonbeszélgetés során vallotta be, hogy lefejezett egy embert a közel-keleti országban. A Het Laatste Nieuws által megszerzett felvétel tanúsága szerint az elítélt azt mondta az áldozatáról, hogy "eretnek volt (...) levágtuk a fejét".

A lefejezés ügyében nyomozást indítottak a hatóságok.

Sajtóhírek szerint a végleges ítéletig akár hónapok is eltelhetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?