Lebombáztak egy aleppói kórházat

Aleppó |

<p>Legalább harminc civil halt meg szerda este az ostromgyűrűbe zárt észak-szíriai Aleppóban a kormányerők légitámadásában a Kudsz kórház és egy lakóépület ellen - közölte a helyi polgári védelem.</p>

 A célba vett két épület a város lázadók által ellenőrzött keleti felén, az asz-Szukkari negyedben volt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) helyi forrásai alapján megerősítette a légicsapás hírét, és közölte: 27 halálos áldozatról tud.
    
Az első jelentések 14 civil haláláról szóltak, de később a romok alól kiemelték még további hat ember, köztük a kórház fogorvosa és két gyermek holttestét. A csapásban életét vesztette a lázadók ellenőrizte városrészek egyetlen gyermekorvosa is.
    
A kórház krónikus betegségekben szenvedő időseket ápolt.
    
Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi szervezet közölte, hogy az áldozatok között legalább 14 páciens és egészségügyi dolgozó van.
    
A szíriai állami televízió szerint a felkelők csütörtöki válaszcsapásában 14 civil vesztette életét Aleppóban, tízen pedig megsebesültek. Az ellenzék az egykor 2 millió lakosú, nagy múltú város keleti részét tartja felügyelete alatt. A kormányerőknek sikerült körbezárniuk a felkelőket, akiket mindössze egy szűk folyosó köt össze a külvilággal.
    
Az utóbbi napokban megsokszorozódtak a 2012 óta kettészakadt tartományi székhely, az ország egykori gazdasági fővárosa elleni légitámadások. Az OSDH szerint múlt péntek óta Aleppóban a kormányerők légicsapásaiban 84 civil vesztette életét, míg a felkelők tüzérségi támadásaiban 49 civil halt meg.
    
Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja csütörtök hajnalban az Egyesült Államok és Oroszország legmagasabb szinten való közbenjárását sürgette a kudarccal fenyegető szíriai béketárgyalások felélesztése érdekében.
    
Mistura azt követően tartott sajtótájékoztatót Genfben, hogy videokonferencia útján tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát a lényegében megfeneklett tárgyalásokról. A diplomata azt mondta, reméli, hogy valamikor májusban újrakezdődhetnek a tárgyalások, de ehhez előbb a harci cselekmények megfékezésére lenne szükség.
    
A genfi tárgyalások harmadik fordulója április 18-án szakadt meg, miután a szíriai ellenzék egy részét tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HNC) felfüggesztette a részvételét, tiltakozva a kormányerők észak-szíriai előrenyomulása, a segélyakciók akadályozása, valamint az ellen, hogy semmilyen előrelépés nem történt a Szíriában bebörtönzött politikai foglyok szabadon bocsátása ügyében. Az egyeztetések Mistura és a szíriai kormányküldöttség, illetve úgynevezett "moszkvai-kairói platform" között ennek ellenére folytatódtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?