Leállási üzemmódba helyezték a zaporizzsjai atomerőmű negyedik és ötödik reaktorát

zaporizssja

Leállási üzemmódba helyezték az ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű negyedik és ötödik reaktorát – közölte kedden az erőmű Moszkva által kinevezett vezetése. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vizsgálata közben megállapította, hogy az oroszok aknákat telepítettek az erőmű közelébe.

Európa legnagyobb, 6 Gigawatt teljesítményű, az orosz-ukrán frontvonal közvetlen közelében fekvő atomerőművét az orosz hadsereg 2022 márciusában foglalta el. Ukrajna és Oroszország tüzérségi támadásokkal vádolja egymást az erőmű környékén, a NAÜ pedig biztonsági mechanizmus létrehozásán fáradozik egy esetleges nukleáris baleset elkerülése végett.

NAÜ-nek a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson megjelent közlemény szerint az 5. reaktort hideg leállás üzemmódba helyezték, hogy berendezéseinek műszaki ellenőrzését el tudják végezni, a 4. reaktort pedig az erőmű gőzellátásának biztosítására forró leállás üzemmódba állították.

A NAÜ hétfőn közölte, hogy az atomerőmű vezetése tájékoztatta az átállásról. Hozzátette: az atomerőmű többi reaktora hideg leállásban marad. Jelenleg egyetlen reaktor sem termel áramot.

A NAÜ szerint az erőmű hat reaktorának egyikét a nukleáris biztonsághoz, ezen belül a tárolótartályokban lévő folyékony radioaktív hulladék feldolgozásához szükséges gőz termeléséhez kell forró leállási üzemmódban tartani.

Kijev az átállítást veszélyesnek nevezte. Az Enerhoatom ukrán atomenergetikai vállalat kedden azt írta, hogy az eljárás sérti az atomerőmű üzemeltetésének szabályait. Hangsúlyozta: a 4. reaktor is csak hideg leállásban üzemeltethető, mivel hosszú ideje nem végezték el rajta a szükséges karbantartási munkákat.

A NAÜ szakértői a múlt héten folytattak vizsgálatot az atomerőműben, miután az ukrán védelmi minisztérium hírszerző szolgálata azt állította, hogy az orosz hadsereg aláaknázta a dél-ukrajnai létesítményt. A NAÜ hétfőn először megerősítette, hogy az erűmű mellett aknákat helyeztek el.

Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója közleményében arról számolt be, hogy a szakértők a létesítmény ütközőzónájában, a belső és külső kerítés között, az erőműben dolgozók számára tiltott területen láttak aknákat a vasárnapi ellenőrzés során.

Az atomerőmű belső határán belül viszont nem találtak aknákat. A NAÜ szakértői az aknákkal kapcsolatban azt a választ kapták az erőmű illetékeseitől, hogy katonai céllal, katonai ellenőrzés alatt álló területen helyezték el az aknákat.

A NAÜ közleménye szerint azonban az atomerőmű közelében elhelyezett robbanószerek sem a NAÜ szabályaival, sem a nukleáris biztonsági előírásokkal nincsenek összhangban, és pszichológiai nyomást gyakorolnak az erőműben dolgozókra. Mindazonáltal a NAÜ és az atomerőmű illetékesei szerint ezek az aknák nem veszélyeztetik az erőmű nukleáris biztonságát és biztonsági rendszereit.

Oroszország azt tervezi, hogy saját elektromos hálózatába kapcsolja a zaporizzsjai atomerőművet, Ukrajna viszont fogadkozik, hogy visszafoglalja azt az oroszok által megszállt többi területtel együtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?