Bagdad/Washington. Az amerikai hadsereg vizsgálatot indított egy Irakban szolgáló szállítóegység 19 katonája ellen, akik megtagadták egy veszélyes küldetés végrehajtását – jelentették be Washingtonban.
Lázonganak az amerikai katonák
A katonák valamennyien a rockhilli székhelyű 343. szálláscsináló egységben szolgálnak tartalékosként. Az egység élelmiszert, vizet és üzemanyagot szállít a harci övezetben lévő bajtársaiknak.
A katonák hozzátartozói szerint az érintettek túlságosan veszélyesnek tartották a küldetést, részben azért, mert a tehergépkocsik igen rossz állapotban voltak. A katonáktól hazaérkezett üzenet egyebek között lerobbant teherautókra panaszkodott, és arra, hogy a konvojt nem kísérte volna páncélos jármű.
Az esetről egy amerikai napilap adott hírt, amelynek családtagok elmondták, hogy a szakasz számos tagját a vizsgálat idejére állítólag zárkafogságra ítélték.
A katonai konvojokat rendszeresen érik fegyveres támadások, pokolgépes merényletek Irakban. Most először történt meg, hogy egy egész szakasz megtagadta a küldetés végrehajtását harci övezetben, ami a fegyelem súlyos megsértését jelenti. A hadsereg közleménye „elszigetelt” jelenségnek nevezte az esetet, és tudatta, hogy a 343-as egy tapasztalt egység Irakban, amely az elmúlt kilenc hónapban tiszteletre méltó munkát végzett.
Ezalatt folytatódtak a harcok Fallúdzsában, ahol amerikai harci gépek heves légicsapást mértek az iraki felkelők feltételezett állásaira – közölték szemtanúk. Azt is elmondták, hogy ezzel egy időben amerikai harckocsik nyomultak előre a város határáig, és a páncélosok is tűz alá vették az ellenséges célpontokat. A washingtoni támogatást élvező ideiglenes iraki kormány korábban figyelmeztetett arra, hogy nagy erejű offenzívát indítanak Fallúdzsa ellen, ha az továbbra is Abu Musza az-Zarkávi terrorista vezér és fegyveresei kezén marad. A város vezetői és az amerikai megszállók ellen harcolók azonban azt állítják: nincs bizonyíték arra, hogy Zarkávi Fallúdzsában rejtőzne, és a mindennapossá vált amerikai támadásoknak kizárólag civil áldozatai vannak.
Korábban négy amerikai katona életét oltotta ki egy öngyilkos autós merénylő a nyugat-iraki Kaim településen, ahol később egy ismeretlen eredetű aknatámadás szintén négy iraki civillel végzett. Az öngyilkos merénylő egy amerikai járőr ellen hajtotta végre akcióját, a halálos áldozatokon kívül egy katona megsebesült – közölte az amerikai hadsereg. Közben lezuhant két amerikai szállítóhelikopter Bagdad délnyugati részén, két katona meghalt, másik kettő megsebesült.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.