Lavrov: Ukrajnának meg kell őriznie semlegességét

<p>Ukrajnának meg kell őriznie semlegességét annak érdekében, hogy megakadályozható legyen az ország további szakadása - fogalmazott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a szerbiai Horizons című magazinnak írt cikkében.</p>

Az orosz külügyminiszter kifejtette: az összetett helyzet ellenére Moszkva továbbra is hisz abban, hogy békés megoldást lehet találni az ukrán helyzetre. Viktor Janukovics ukrán elnök tavaly februári elmozdítása után az új kijevi vezetés a korábbi semlegesség helyett a NATO felé való közeledést választotta. Lavrov szerint viszont Kijevnek továbbra is a semlegesség mellett kell kiállnia. 

Megismételte azt a korábbi kijelentését, amely szerint az Oroszországgal szembeni egyoldalú szankciókkal hiába akar a Nyugat nyomást gyakorolni Moszkvára, Oroszország álláspontja nem változik meg azzal kapcsolatban, hogy mit tart helyesnek és igazságosnak. 

Hozzátette: az ukrán fejlemények hatással voltak Oroszország és az Európai Unió viszonyára is. Megfogalmazása szerint Moszkva számára az EU óriási kereskedelmi és gazdasági partner, míg Oroszország továbbra is Európa kulcsfontosságú energiaellátója marad. Ezért arra számít, hogy a két oldal konstruktívan keresi majd a megoldást a problémákra. 

Lavrov megjegyezte, hogy az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei a hidegháború "győzteseinek" kiáltották ki magukat, és többször is megsértették a nemzetközi jog kulcsfontosságú elemeit azzal a szándékkal, hogy saját akaratukat az egész világra rákényszerítsék. Azóta is "barátokra" és "ellenségekre" osztják a népeket, és "kétes, zéró összegű geopolitikai játszmákat játszanak". 

Az orosz politikus szerint a NATO Szovjetuniónak tett ígéretei - amelyek szerint a katonai blokk nem terjeszkedik majd kelet felé - üres szavaknak bizonyultak, mivel egyre közelebb kerül Oroszország határaihoz. Hozzátette: az EU keleti partnerségi programjának keretében egyes országokat arra kényszerítettek, hogy mesterséges és hamis döntéseket hozzanak - "velünk vagytok vagy ellenünk" -, és megszakítsák a történelmi kapcsolataikat Oroszországgal. Ez a negatív tendencia csúcsosodott ki az ukrán válságban - szögezte le Lavrov, hozzátéve, hogy Moszkva többször is figyelmeztetett: ha a Kelet és a Nyugat közötti választásra kényszerítik Kijevet, annak komoly következményei lesznek az ország törékeny államiságára. 

Az angol nyelvű Horizons című magazint - amelyben az orosz külügyminiszter írása megjelent - a belgrádi székhelyű együttműködéssel és fenntartható fejlődéssel foglalkozó központ (CIRSD) adja ki. A központot Vuk Jeremic korábbi szerb külügyminiszter hozta létre valamivel több mint egy évvel ezelőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?