Lavrov: új szakasz kezdődik a "különleges hadműveletben"

Szergej Lavrov

Kezdődik az ukrajnai "különleges hadművelet" következő szakasza, amelynek célja a délkelet-ukrajnai szakadár entitások "teljes felszabadítása"- jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden az India Today televíziónak nyilatkozva.

"A kelet-ukrajnai hadművelet célja, ahogy azt már a legelején bejelentették, a donyecki és luhanszki köztársaság teljes felszabadítása. Ez a művelet folytatódni fog, kezdődik a művelet következő szakasza, és úgy gondolom, hogy ez fontos pillanat lesz" - nyilatkozott Lavrov.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a védelmi minisztérium illetékességébe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy mit értett Lavrov a Donyec-medence védelmére irányuló "különleges hadművelet" új szakasza alatt. Ugyancsak a katonai tárcához hárította át az érdeklődést azzal kapcsolatban is, hogy mi történt az elsüllyedt Moszkva cirkálóval. Hasonlóképpen tett az indiai tévécsatornának nyilatkozó orosz külügyminiszter is.

Lavrov ugyanakkor azt ígérte, hogy Oroszország ki fogja deríteni az igazságot az ukrajnai Bucsában történt civilgyilkosságokkal kapcsolatban. Azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és más nyugati országokat, hogy "elveszítik az érdeklődésüket" a saját szempontjukból előnyösként indult médiakampányok iránt, amint olyan tények merülnek fel, amelyek megkérdőjelezik ezek hitelességét.

Kifogásolta, hogy az igazságot szerinte nem tárták fel sem Alekszandr Litvinyenko 2006-ban Londonban történt megmérgezése, sem a malajziai utasszállítónak a Donyec-medencében 2014-ben történt lelövése, sem pedig a Szergej és Julija Szkripal ellen 2018-ban, vagy az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ellen 2020-ban megkísérelt merénylet ügyében. Nehezményezte, hogy Oroszországot, amely "ragaszkodik az igazság kiderítéséhez", az ezen ügyekben folytatott nyomozásból kizárták.

Lavrov megismételte, hogy Oroszországnak nem áll szándékában sem nukleáris fegyvert bevetni, sem rendszerváltást végrehajtani Ukrajnában. Mint mondta, az ukránoknak maguknak kell eldönteniük, hogyan éljenek.

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a Nyugat szerinte felhasználta Oroszországgal szemben Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, amikor arra bátorította, hogy vegye semmibe az ukrajnai rendezésről megkötött minszki megállapodások végrehajtását. Úgy vélekedett, hogy Zelenszkij szavait nem lehet komolyan mérlegelni, mert az ukrán vezető folyamatosan változtatja az álláspontját.

Hangot adott álláspontjának, miszerint nem lehet eltűrni, hogy nyugati országok úgy gondolják, mindent megtehetnek, mert senki sem tiltakozott az afganisztáni, szíriai és iraki célpontok kegyetlen bombázásáért, most pedig ruszofóbiára bátorítják a kijevi kormányt.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az általa vezetett tárca keddi vezetőségi ülésén azt hangoztatta: a Nyugat a növekvő fegyverszállítmányokkal arra akarja provokálni Kijevet, hogy "az utolsó ukránig harcoljon". Sojgu szerint az orosz fegyveres erők következetesen végrehajtják a donyecki és luhanszki "népköztársaság" felszabadításának tervét, a katonák pedig személyes bátorságot és hősiességet tanúsítanak a harci feladatok végrehajtásakor.

A hadseregtábornok azt hangoztatta, hogy Oroszország továbbra is megbízhatóan szavatolja polgárai biztonságát és az elmúlt hónapok eseményei világosan megmutatják, mennyire fontos a hadsereg továbbfejlesztése. Kilátásba helyezte, hogy az orosz fegyveres erők bevezetik majd a hadviselés új módjait annak érdekében, hogy jobban alkalmazkodjanak a katonai küzdelem modern feltételeihez. Mint mondta, a védelmi tárca cselekvési terve a hadsereg és a haditengerészet további fejlesztését és korszerű eszközökkel történő felszerelését célozza.

Sojgu elmondta, hogy a fejlett kommunikációs rendszereknek köszönhetően töredékére csökkent a Kalibr és Kinzsal rakéták célmegjelölésének átadási ideje. Bejelentette, hogy az év végéig újabb Merigyian-M távközlési műholdat bocsátanak fel az orbitális kommunikációs konstelláció fenntartása érdekében. A második, korszerűsített ilyen eszközt idén márciusban állították pályára, ennek működése több, mint 3 millió négyzetkilométeres területen biztosítja a stabil kommunikációt az Északi-sarkvidéken.

A védelmi tárca vezetője bejelentette, hogy 2022-re másfélszeresére nő az Északi Flotta parti erőinek harci potenciálja, a flotta számára összefüggő radarmezőt hoznak létre és növelik a légvédelmi rakétarendszerek képességeit is. Ígéret tett a 14. hadtest fokozatos növelésére. Mint mondta, az Északi Flotta, amely idén több, mint félezer modern fegyvert kap, kiterjeszti hajóinak jelenlétét a világtenger különböző régióiban.

A tárcavezető szerint a sarkvidék katonai infrastruktúrájának korszerűsítésére vonatkozó tavalyi terv 108 százalékban teljesült, és ennek értelmében 117 épület készült el. 2022-ben a régióban 28 létesítményen terveznek dolgozni.

Sojgu a tanácskozáson arra is emlékeztetett: kedden volt a 239. évfordulója annak, hogy II. Katalin cárnő a Krímet Kubany és Tamany régió mellett, "lakóinak kérésére" felvette az orosz birodalomba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?