Lavrov provokációnak minősítette az amerikai rakétacsapást

Moszkva |

<p>Provokációnak minősítette a Szíria elleni amerikai légicsapást pénteken Taskentben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, egyben kifejezve reményét, hogy az nem okoz helyrehozhatatlan kárt Oroszország és az Egyesült Államok viszonyában.</p>

Lavrov határozottan elítélte a támadást, és miként korábban Vlagyimir Putyin nevében a Kreml szóvivője, ő is agressziónak nevezte. Kijelentette, Moszkva magyarázatot fog követelni Washingtontól a történtek miatt. A támadás az Irak elleni 2003-as nyugati támadásra emlékezteti. Elmondta, nincs tudomása arról, hogy orosz katonák sérültek volna meg a támadásban.

Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy Moszkva felfüggeszti a szíriai légtérben bekövetkező incidensek kiküszöbölését és a légi bevetések biztonságának szavatolását célzó orosz-amerikai memorandum hatályát. Oroszország emellett kérte, hogy az incidens miatt hívják össze az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését.

Az orosz külügyminisztérium álláspontja szerint a Szíria elleni amerikai katonai akció célja, hogy elterelje a figyelmet az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció által ostromlott - részben az Iszlám Állam terrorszervezet által megszállva tartott - iraki Moszulban kialakult humanitárius katasztrófáról.

A tárca közleménye szerint minden szakember számára "nyilvánvaló", hogy a manőverező repülőgépekkel végrehajtott csapást előre eltervezték, még a szíriai Idlíb tartománybeli "események" előtt döntöttek róla, és a gáztámadás csak ürügyül szolgált az erődemonstrációhoz.

Leonyid Szluckij, az orosz parlament alsóháza külügyi bizottságának elnöke mindemellett úgy vélekedett, hogy a szíriai incidens nem hiúsítja meg Rex Tillerson amerikai külügyminiszter jövő hétre tervezett moszkvai látogatását.

"Helyre kell állítanunk a párbeszédet. Fogadnunk kell Tillersont. Eszmecserét kell folytatnunk, és észhez kell térítenünk Washingtont" - mondta a Rosszija 24 orosz hírtelevíziónak.

Marija Zaharova, a külügyi tárca szóvivője azt hangoztatta, hogy a Szíria elleni támadásnak "nyilvánvalóan" amerikai belpolitikai indítéka volt. Mint mondta, Washington a kiélezett elnökválasztási kampány után még nem alakította ki külpolitikai koncepcióját, amit a szóvivő összefüggésbe hozott azzal, hogy az Egyesült Államok több politikai intézménye "a legnagyobb mértékben akadályozza" az új kormányzat munkáját. 

Úgy vélekedett, hogy a Szíriára mért csapáshoz hasonló önérvényesítő lépések nélkülözik a logikát, értelmetlenek, veszélyesek és akadályozzák a nemzetközi terrorizmus elleni közös harcot, amelynek nincs alternatívája.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?