Oroszország fokozni fogja a nem nyugati valuták használatát az egyes országokkal, például Indiával folytatott kereskedelmében - jelentette ki pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Újdelhiben, Oroszország barátjaként méltatva Indiát, amely nem helyezkedett "egyoldalú álláspontra" az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
Lavrov: Oroszország megkerüli a nyugati valuták használatát az Indiával folytatott kereskedelemben
"Barátok vagyunk" - jelentette ki az orosz külügyminiszter újságírók előtt, miután megbeszélést folytatott Szubramaniam Dzsaisankarral, az indiai külügyi tárca vezetőjével. Lavrov kiemelte, hogy India az ukrajnai válságot "a tények összességének figyelembe vételével szemléli, nemcsak egyoldalú módon".
Az orosz miniszter arról is beszélt, hogy az orosz központi bank évekkel ezelőtt kialakított pénzügyi kommunikációs rendszere hasonló ahhoz, amelyet Indiában is használnak. "Teljesen világos, hogy egyre több tranzakciót fogunk végrehajtani ezen a rendszeren keresztül a nemzeti valutákat használva, a dollár, az euró és egyéb pénznemek megkerülésével.
Lavrov szerint India és Oroszország rúpiát és rubelt fog használni a kőolaj, a katonai felszerelések és egyéb termékek kereskedelmében. "Bármilyen terméket készek vagyunk szállítani Indiának. Semmi kétségem afelől, hogy találunk majd megoldást arra, hogyan lehet megkerülni azokat a mesterséges gátakat, amelyek a Nyugat által bevezetett illegális szankciók miatt jöttek létre" - mondta Lavrov, hozzátéve, hogy ez a két ország katonai együttműködésére is vonatkozik.
Oroszország a védelmi berendezések legjelentősebb beszállítója Indiában.
Szergej Lavrov úgy fogalmazott, hogy érezhető némi előrelépés az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalásokon. "Az atomfegyvermentes, blokkokon kívüli, semleges státusz (Ukrajna részéről) - ezt most már elismerik, hogy feltétlenül szükséges" - jelentette ki az orosz tárcavezető.
Szubramaniam Dzsaisankar a közleményében azt hangsúlyozta, hogy véget kellene vetni az összecsapásoknak és az erőszaknak Ukrajnában. A vitás kérdéseket az indiai fél szerint párbeszéd és diplomácia útján, a nemzetközi jog, az ENSZ Alapokmánya és az országok területi integritásának tiszteletben tartásával kell megoldani.
Az Ukrajna elleni orosz háború február 24-i megindítása óta India kedvezményes áron vásárol nyersolajat Oroszországtól. Nirmala Szitharaman indiai pénzügyminiszter egy tv-interjúban azt mondta: ez a jövőben is így marad.
"Az ország nemzeti érdekeit és az energiabiztonságot helyezzük az első helyre. Miért ne vásárolnánk (orosz nyersolajat)? India lakosságának szüksége van rá" - mondta a miniszter.
India napraforgóolaj vásárlásáról is megállapodott Oroszországgal, méghozzá rekordmagas áron, miután a háború miatt leállt a szállítás Ukrajnából.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.