Lapkiadók új egyesülete

Budapest. Regionális hírügynökség létrehozását is fontolgatja a Romániai Magyar Nyelvű Helyi és Regionális Lapkiadók Egyesülete, a hét megyei napilapot összefogó szervezet, amely tegnap mutatkozott be Budapesten. Rais W.

Budapest. Regionális hírügynökség létrehozását is fontolgatja a Romániai Magyar Nyelvű Helyi és Regionális Lapkiadók Egyesülete, a hét megyei napilapot összefogó szervezet, amely tegnap mutatkozott be Budapesten. Rais W. István elnök, a Bihari Napló főszerkesztője elmondta: becsléseik szerint a romániai magyar napilapok piacának 90 százalékát mondhatja magáénak napi 84 ezer eladott lappéldányával és 313 ezer olvasójával a júniusban létrejött egyesület tagsága. Szavai szerint mind kedvezőtlenebb gazdasági környezetben, terjesztési gondok, a vásárlóerő folyamatos csökkenése, az előállítási költségek növekedése, valamint – a magyarság fogyása, elvándorlása, asszimilációja miatt – az érdeklődés csökkenése közepette kell működnie a romániai magyar médiának. (MTI)s

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?