Lakóépületeket fenyeget a láva a Hawaii-szigeteken

Honolulu |

<p>A Hawaii-szigeteken a Kilauea-vulkánból kifolyó láva lakóépületeket, autóutakat&nbsp; fenyeget - írta pénteken a BBC hírportálja. A beszámoló szerint Hawaii Nagy Szigetén szükséghelyzetet rendeltek el, miután a láva 1,6 kilométerre megközelített egy lakónegyedet.</p>

A helyi vulkánmegfigyelő intézet szerint a láva 5-7 napon belül elérheti a negyedben lévő házakat.
   

A 31 éve folyamatosan aktív tűzhányóból idén június 27-én tört fel a láva, amely naponta mintegy 360 méter tesz meg. A vulkánból korábban, 1990-ben kifolyó  kőzetfolyadék házakat törölt el a föld felszínéről. A hatóságok által bevezetett szükséghelyzet korlátozza a közlekedést az egyes utakon, lehetővé téve a környékbeli lakosok kimenekítését.
   

Egyelőre nem adtak ki parancsot az evakuálásra, de helyi tisztviselők felkészítették a lakosokat arra, hogy legyenek készek a kimenekítésre. Csütörtökön lakossági fórumot tartottak, amelyen a helybeliek megosztottak voltak annak megítélésében, hogy eltérítsék-e a lávafolyam útját.
   

A helyi katasztrófavédelem egy munkatársa, Darryl Oliveira azt mondta, hogy nincsenek ilyen tervek, mert a kőzetfolyam eltérítésével esetleg más lakott területek kerülhetnek veszélybe.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?