Lakástűzben meghalt egy idős magyar nő Szekszárdon

tuzeset k

Meghalt egy idős nő lakástűzben egy szekszárdi családi házban a keddre virradó éjjel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Mukics Dániel azt írta, hétfőn 23 órakor érkezett a katasztrófavédelem ügyeletére egy jelzés, amely szerint Szekszárdon füstöl egy családi ház. A Fáy András utcában egy kétszintes, száz négyzetméteres sorházi lakásban keletkezett tűz, amelyhez három járművel vonultak ki a tűzoltók.

A tájékoztatás szerint a lakás alsó szintjén lévő, húsz négyzetméteres nappaliban egy kanapé és egy fotel égett. A tűzoltók egy idős, eszméletlen nőt hoztak ki az épületből, de az életét már nem lehetett megmenteni.

A tüzet tíz perc alatt sikerült eloltani, ezzel megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek a lakás felső szintjére. Nem zárható ki, hogy dohányzás vezetett a tűzhöz, de az eset pontos körülményeit tűzvizsgálat fogja feltárni – ismertette a szóvivő.

Mukics Dániel közölte azt is, hogy a nagyobb tüzek és tragédiák füstérzékelővel megelőzhetők, hiszen a jelzéskor még van idő megfékezni a lángokat, vagy elhagyni az épületet és hívni a tűzoltókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?