Különleges ügyészt neveztek ki Washingtonban az orosz befolyás vizsgálatára

Washington |

<p>Az amerikai igazságügyi minisztérium bejelentette szerdán, hogy Robert Mueller volt FBI-igazgató személyében különleges ügyészt nevezett ki &quot;az orosz kormánynak a 2016-os elnökválasztás befolyásolására irányuló erőfeszítései és más kapcsolódó ügyek&quot; vizsgálatára.</p>

Rod Rosenstein, az igazságügyi tárca miniszterhelyettese közleményében azt írta, úgy döntött, hogy a köz érdekét szolgálja, ha jogkörével élve különleges ügyészt nevez ki, aki magára vállalhatja a felelősséget a vizsgálatért.

"Döntésem nem jelenti annak megállapítását, hogy bűncselekmények történtek volna, vagy hogy bármilyen bűnvádi eljárás indulna" - hangsúlyozta Rosenstein

Donald Trump elnök republikánus kormánya a kinevezéssel az ellenzéki demokrata politikusok azon - az elmúlt napokban egyre erősödő - követelésének engedett, hogy az igazságügyi minisztériumtól független személy kezébe adják ezt a politikailag rendkívül érzékeny vizsgálatot - írta az AP amerikai hírügynökség.

A lépésre egy nappal azután került sor, hogy kiderült, James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nemrég elbocsátott igazgatója egy feljegyzésében azt írta, Trump elnök arra kérte őt, hogy állítsa le a volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn orosz kapcsolatainak ügyében zajló vizsgálatot.

A demokrata követeléseknek a kongresszus republikánus vezetői sokáig ellenálltak, és semmi sem utalt arra, hogy Trump elnök vagy az adminisztráció vezető munkatársai egy ilyen lépésre készülnek. Közben azonban egyre több republikánus politikus tette magáévá azt az álláspontot, hogy mélyebbre kell ásni a tavalyi amerikai elnökválasztás befolyásolását célzó állítólagos orosz erőfeszítések ügyében.

Robert Mueller volt FBI-igazgató kinevezését a független vizsgálat vezetésére általában kedvezően értékelték Washingtonban. Demokrata politikusok kifogásolták, hogy nem túl gyorsan született meg ez a döntés, és óvatosan nyilatkoztak, azt hangoztatva, hogy meg kell várni, Mueller milyen eredménnyel jár.

Jason Chaffetz, a képviselőház befolyásos vizsgáló bizottságának republikánus elnöke ugyanakkor nagyszerű választásnak nevezte a volt FBI-igazgató Muellert. "Támadhatatlan múltú" jelöltként jellemezte, meggyőződését fejezve ki, hogy személye széles körben elfogadásra talál.

John Cornyn, a szenátus egyik magas rangú republikánus tagja úgy fogalmazott, hogy a különleges ügyész kinevezése enyhíthet a törvényhozásban jelenleg uralkodó éles megosztottságon, és megkönnyítheti, hogy a szenátusban támogatásra találjon Donald Trump jelöltje az FBI új vezetőjének személyére.

 Cornyn kijelentette, hogy Joe Lieberman volt szenátor, az FBI megürült igazgatói posztjának betöltésére jelenleg legesélyesebbnek tartott jelölt személye széles körű támogatásra találhat a felsőházban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?