Kudarcot vallott az észak-koreai rakétakísérlet

Szöul |

<p>Az előzetes nemzetközi tiltakozások dacára Észak-Korea pénteken fellőtte nagy hatótávolságú rakétáját, amellyel állítása szerint műholdat kívánt a világűrbe juttatni, de kudarcot vallott: a rakéta japán és dél-koreai közlés szerint a felbocsátás után röviddel a tengerbe zuhant.</p>

A lépés azonban minden bizonnyal éles nemzetközi elítélést vált majd ki és fokozza a térségbeli feszültséget.

Észak-Korea korábban tudatta, hogy egy földi megfigyelő műhold pályára helyezésének címén Unha-3 rakétát fog indítani valamikor április 12. és 16. között. Az indítás egybeesik a sztálinista vezetésű ország alapítójának, Kim Ir Szennek a születési évfordulójával. Dél-koreai és nyugati szakértők szerint Phenjan a műhold-fellövéssel valójában legújabb, nagy hatótávolságú rakétáját akarja kipróbálni. A nemzetközi közösség felszólította Phenjant, tegyen le terve végrehajtásáról, amely sérti az ENSZ Biztonsági Tanács vonatkozó határozatait.

Észak-Korea péntek reggel végül fellőtte a rakétát, a dél-koreai és a japán védelmi minisztérium szerint azonban a felbocsátás feltehetően kudarcot vallott. Japán közölte, hogy a hordozórakéta több mint egy percen át repült, majd a tengerbe csapódott. A dél-koreai hadsereg szerint a rakéta egyes darabjai az ország nyugati partvidékén fekvő Kunszan várostól 190-210 kilométerre hullottak a Sárga-tengerbe.

A rakétaindítás minden bizonnyal éles nemzetközi elítélést vált ki és fokozza a térségbeli feszültséget.

ENSZ-diplomaták közölték, hogy pénteken rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa a lehetséges válaszlépéseket.

Észak-Korea még soha nem tudott műholdat Föld körüli pályára állítani, jóllehet erre 1998-ban és 2009-ben is kísérletet tett. A 2009-es rakétaindítás után kísérleti atomrobbantást is végrehajtott. Szakértők úgy vélik, Phenjan azóta is folytatta nukleáris programját, és a közeljövőben újabb kísérleti atomrobbantást hajthat végre, immár a harmadikat a 2006-os és 2009-es után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?