Kubai nagykövetségének bezárását mérlegeli az USA

New York |

<p>Nemrég újranyitott havannai nagykövetségének bezárását mérlegeli az Egyesült Államok a kubai fővárosban szolgáló diplomatáinak rejtélyes megbetegedései miatt - mondta vasárnap New Yorkban Rex Tillerson amerikai külügyminiszter.</p>

Tillerson ezzel kapcsolatos nyilatkozata az eddigi legerőteljesebb jelzése annak, hogy az Egyesült Államok kemény diplomáciai válaszra szánhatja el magát, lényegében kockára téve az amerikai-kubai diplomáciai kapcsolatok fél évszázad után 2015-ben, Barack Obama elnök kormánya által elhatározott történelmi újrafelvételét.

"Mérlegelés alatt áll" - mondta Tillerson a nagykövetség esetleges bezárására vonatkozóan. "Ez egy nagyon komoly ügy, tekintettel arra az egészségi károsodásra, amelyet egyes személyek elszenvedtek. Az érintett emberek egy részét hazahoztuk. Jelenleg értékeljük a helyzetet" - tette hozzá.

Az amerikai külügyminisztérium először augusztusban hozta nyilvánosságra, hogy a havannai nagykövetségén dolgozó amerikaiak rejtélyes tünetekkel járó megbetegedésekben szenvednek: egyensúlyi zavarokkal küszködnek, jelentős halláskárosodásuk van, komoly fejfájások, agyduzzanatok, agykárosodások és kognitív zavarok gyötrik őket. Heather Nauert külügyi szóvivő múlt kedden azt jelentette be, hogy eddig 21 amerikai diplomatánál észlelték a betegséget, amelyet mindazonáltal nem tudnak pontosan diagnosztizálni.

A jelenleg is folyamatban lévő részletes orvosi vizsgálatok szerint a diplomatákat "akusztikus támadások" érték: vagyis fizikai károsodásokat okozó, különleges hanghatásoknak tették ki őket mind a munkahelyükön, mind az otthonaikban. A szóvivő szerdán a külföldi tudósítóknak tartott sajtóértekezletén azt is közölte, hogy a betegek száma várhatóan nőni fog.

Fulton Armstrong, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik volt tisztségviselője, aki korábban Havannában dolgozott, az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR) azt mondta: nincs ésszerű magyarázat a megbetegedésekre, "egyik rejtély a másikat követi". 

Pénteken öt republikánus szenátor követelt megtorló intézkedéseket Kubával szemben, levélben sürgette Rex Tillersont, hogy emlékeztesse a kubai kormányt a diplomaták iránti kötelezettségeire. Az öt politikus egyúttal azt is követelte az amerikai diplomácia irányítójától, hogy minősítse nemkívánatos személyeknek az Egyesült Államokban szolgáló kubai diplomatákat, s amennyiben Havanna nem tesz értékelhető lépéseket a történtek teljes feltárására, akkor Washington zárja be havannai nagykövetségét is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?