Krím - Megválasztották a terület elnökét

Moszkva |

<p>A várakozásoknak megfelelően az eddigi megbízott elnököt, Szerhij Akszjonovot választotta meg az Oroszországhoz csatolt Krím parlamentje csütörtökön a terület elnökévé.</p>

A határozatot egyhangúlag fogadta el a krími parlament. A politikus a voksolás eredményének kihirdetése után letette a hivatali esküt. A Krím Ukrajnától elszakításában aktív szerepet játszó oroszbarát Akszjonov a március 21-én orosz szövetségi területté nyilvánított köztársaság miniszterelnöki posztját is megkapta. Hamarosan megalakítja kormányát, amelyben az eddigi miniszterek többsége várhatóan megtarthatja posztját. A krími elnök-miniszterelnök kijelentette, hogy a 2020-ig kijelölt szövetségi fejlesztési célprogram megvalósítására fog összpontosítani.

Az Ukrajnától márciusban elcsatolt terület energia- és vízellátása is Ukrajnától függ, közúti és vízellátó hálózata is fejlesztésre szorul. A 41 éves Szerhij Akszjonov a szimferopoli felsőfokú katonapolitikai iskolában tanult Szimferopolban. Az 1990-es évektől vállalkozó volt. 2008-tól kezdett politizálni, a következő évben állt az Orosz egység nevű mozgalom élére. 2010-ben a krími parlament képviselőjévé választották. A félsziget törvényhozása az idén, február 27-én jelölte ki Akszjonovot a Krím miniszterelnökének, hogy készítse elő és vezényelje le a terület Oroszországhoz csatlakozásáról szóló, március 16-án megrendezett népszavazást.

Miután a hivatalos adatok szerint a voksolók majdnem 100 százaléka igennel szavazott a Krím Oroszországgal való egyesítésére, az ottani Államtanács az orosz vezetéshez és parlamenthez fordult csatlakozási kérelemmel. Március 18-án Szerhij Akszjonov a moszkvai Kremlben rendezett ünnepélyen már alá is írta az erről szóló megállapodást Szevasztopol akkori vezetőjével együtt. Moszkva részéről Vlagyimir Putyin orosz államfő látta el kézjegyével a dokumentumot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?