Kreml: szombaton folytatódott az ukrajnai hadművelet

orosz-ukrán konfliktus

Az orosz csapatok szombaton folytatták az előrenyomulást Ukrajnában, miután Vlagyimir Putyin elnök az előző nap szüneteltette a hadműveletet a Kijevvel folytatandó tárgyalásokra várva, amelyek nem történtek meg - közölte az orosz elnök szóvivője.

Dmitrij Peszkov sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy Oroszország számított a hadműveletre válaszul a Nyugat által elfogadott szankciókra, és intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a gazdaságra gyakorolt káros hatásukat.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója szerint viszont teljességgel valótlan az az állítás, hogy Oroszország felfüggesztette volna az ukrajnai csapatmozgásokat. A tanácsadó szombati üzenetében azt közölte, hogy Oroszország pénteken kiszélesítette a hadműveletet, este és éjszaka tömeges légi- és rakétatámadást intézett ukrán városok ellen. Cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint Ukrajna nem hajlandó tárgyalni, de leszögezte: nem fogad el ultimátumokat vagy teljesíthetetlen feltételeket.

Kijevben szombaton az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a Győzelem sugárúton, a főváros egyik főútvonalán összecsapások voltak orosz és ukrán csapatok között.

Az ukrán fővárosban szombattól hétfő reggelig meghosszabbították a kijárási tilalmat. Bárkit, akit 17:00 és 8:00 (közép-európai idő szerint 18:00-9:00) óra között az utcán találnak, ellenségként fognak kezelni - jelentette be Vitalij Klicsko polgármester.

Ramzan Kadirov, a dél-oroszországi Csecsenföld vezetője, Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségese az interneten közétett videofelvételen szombaton megerősítette: csecsen csapatokat vezényelt Ukrajnába. Egyben felszólította az ukránokat: döntsék meg a kormányukat. Kadirov szerint a csecsen csapatoknak eddig nem volt veszteségük, és az orosz katonák könnyedén elfoglalhatnak ukrán nagyvárosokat, közöttük Kijevet is.

Szombaton elérhetetlen volt az orosz elnöki hivatal honlapja, a kremlin.ru, jelentések szerint több orosz kormányszerv és állami média weboldala is kibertámadás áldozata lett - jelentette a Reuters brit hírügynökség.

Ankara erőfeszítéseket tesz az azonnali tűzszünet érdekében - közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében. A török elnöki hivatal közleménye szerint Erdogan részvétét fejezte ki az orosz támadásban elhunyt ukránok halála miatt.

Zelenszkij köszönetet mondott a török elnöknek, amiért Törökország lezárta az orosz hadihajók előtt a Fekete-tengert a Földközi-tengerrel összekötő tengerszorosokat, a Boszporuszt és a Dardanellákat.

Oroszország nem kapott semmilyen hivatalos értesítést Törökországtól, hogy lezárta volna a két szorost az orosz hadihajók előtt - idézte az ankarai orosz nagykövetséget az Interfax orosz hírügynökség. Egy nevének elhallgatását kérő török illetékes megerősítette a Reutersnek, hogy Törökország nem hozott ilyen döntést.

Előzőleg Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hívta fel telefonon Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, és a hadművelet beszüntetésére kérte.

A török külügyminisztérium közleménye szerint Cavusoglu ismételten kijelentette, hogy Törökország kész helyszínt biztosítani az orosz és az ukrán elnök tárgyalásához,

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő Oroszország elleni további szankciókat, köztük az Északi Áramlat gázvezeték lezárását és Oroszországnak a SWIFT nemzetközi pénzügyi rendszerből történő kizárását sürgette, mielőtt szombaton Berlinben Olaf Scholz német kancellárral találkozott.

"Azért jöttem Berlinbe, hogy felrázzam Németország lelkiismeretét, hogy valóban kemény szankciók mellett döntsön, amelyek befolyással lesznek a Kreml intézkedéseire" - mondta a lengyel miniszterelnök.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szombaton bejelentette: Washington 350 millió dollár értékben újabb katonai segélyt küld Kijevnek, hogy támogassa az orosz hadsereg elleni küzdelmét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?