Közös imával tüntettek muzulmánok a Colosseumnál

Róma |

<p>Több száz muzulmán tartott közös imát a római Colosseum előtti téren pénteken így követelve magának imahelyet az olasz főváros önkormányzatától.</p>

A demonstrációt a római Nagymecset szóvivője veszélyesnek és dilettánsnak nevezte.  

A Colosseumnál tartott akciót békés demonstrációnak szánták, amelyet az olasz fővárosban élő bangladeshi muzulmán hívőket tömörítő Dhuumcatu nevű szervezet hirdetett meg.

A több száz, hagyományos muzulmán viseletbe öltözött hívő - férfiak és nők egymástól külön - térdre borulva imádkozott a turistákkal teli téren. Az interneten meghirdetett kezdeményezés a római önkormányzat figyelmét akarta felhívni arra, hogy az olasz fővárosban élő muzulmánoknak nincsen elég és megfelelő imahelye. A szervezők hangsúlyozták, hogy Róma városa nem szabályozza kellően a vallásgyakorlást: az önállóan, üzlethelységekben vagy lakásokban kialakított imahelyeket a hatóságok törvénytelennek tartják, és terrorveszélyesként bélyegzik meg, ugyanakkor nem jelölnek ki helyettük másokat.     

A Mecsetek bezárása nem állítja le az imát című demonstráció kiáltványa szerint Rómában hiányzik a politikai akarat a vallásgyakorláshoz. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a vallásgyakorlás mindenki alkotmányos joga, ezért minél előbbi megoldást, vagyis imahelyek engedélyezését sürgették a római önkormányzattól. 

Omar Camiletti, a római Nagymecset szóvivője elítélte a tüntetést. Kijelentette, helytelennek találja a jelképes helyszínként kiválasztott Colosseumot is, hiszen "hogyan reagálnának a muzulmánok, ha az ő jelképes helyszínükön keresztények tartanának megmozdulást". Megjegyezte, hogy a Rómában zajló szentévben az ilyesfajta demonstrációk csak az iszlám fundamentalizmus veszélyét növelik. 

Maurizio Gasparri, az ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) szenátora a Matteo Renzi vezette római kormány migrációs politikája eredményének nevezte, hogy a "muzulmánok elfoglalták a Colosseumot".  Hangoztatta, hogy az olasz hatóságok az engedély nélküli imahelyeket zárják be.

Az Il Tempo napilap júliusban közölt felmérése szerint az olasz fővárosban 43 engedélyezett és megtűrt muzulmán mecset és imahely működik, továbbiakat garázsokban, földszinti ingatlanokban, kulturális központokban működtetnek. A mintegy hatvan milliós Olaszországban 1,5 millióra teszik a muzulmánok számát.   

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?