Közös amerikai-európai biometrikus ellenőrzés

Berlin. Az USA és az Európai Unió tagállamai közös szabványok mentén kívánják kialakítani biometrikus ellenőrző rendszereiket. Berlini tárgyalásaikat követően erről Otto Schily német szövetségi belügyminiszter és Tom Ridge, az USA nemzetvédelmi minisztériumának (DHS) vezetője számolt be.

Berlin. Az USA és az Európai Unió tagállamai közös szabványok mentén kívánják kialakítani biometrikus ellenőrző rendszereiket. Berlini tárgyalásaikat követően erről Otto Schily német szövetségi belügyminiszter és Tom Ridge, az USA nemzetvédelmi minisztériumának (DHS) vezetője számolt be. A két miniszter szerint az összehangolás a feltétele annak, hogy a repülőtereken alkalmazott automatikus arcfelismerés elvét, illetve az útlevelekben rögzített ujjlenyomatot megfelelő hatékonysággal tudják használni.

Az együttműködés révén lehetővé válik, hogy a közös szabvány globális elfogadottságot találjon. Az eltérő technológiák ezzel szemben erősen akadályoznák a nemzetközi légiforgalmat, idézte az N24 híroldal a német belügyminisztert.

Első lépésként az ujjlenyomat-ellenőrzést és az arcfelismerést vezetik be. Az EU már döntött arról, hogy a fejlődő országok polgárainak kiadott vízumok az erre vonatkozó adatokat tartalmazni fogják. Egyéb eljárások, például az íriszszkennelés bevezetése Otto Schily szavai szerint egy meg nem határozott későbbi időpontban következik.

Az USA és az EU közötti együttműködés a múltban nem volt súrlódásoktól mentes. Például az amerikai Iridian vállalat számos írisz-szkennelési szabadalmat birtokol. Az európai gyártók ezért az eljárás nemzetközi szabvánnyá emelése esetén gazdasági hátrányoktól tartanak.

A német és az amerikai miniszter még idén júliusban egyezményt írt alá a számítógépes rendszerek és -hálózatok védelmének összehangolásáról. Az együttműködés lehetővé tenné az informatikai rendszerek védelmét nagyobb támadásokkal szemben is.

Az amerikai kormány múlt kedden bemutatta a határőrizet támogatására szánt biometrikus ellenőrző rendszert. Ennek feladata a vízummal beutazók alapos vizsgálata lesz. A digitális kamerákból, szkennerekből és színtelen tintát használó ujjlenyomat-ellenőrző rendszerből álló technológiát december 31-től az USA nagyobb repülőterein és kikötőiben vetik be. 2004-től összesen 115 repülőtéren és 14 kikötőben működnek majd a US-VISIT programhoz tartozó berendezések. Az eljárás célja a vízum kiváltására kötelezett ki- és beutazók adatainak az eddiginél is alaposabb regisztrációja.

A biometrikus rendszert a 2001. szeptemberi terrortámadások után fejlesztették ki. A repülőket eltérítő terroristák közül néhánynak már lejárt a vízuma, viszont ez nem volt akadálya annak, hogy belföldi gépre szálljanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?