Középiskolások éhségsztrájkja a kommunisták ellen

Prága |

<p>&nbsp;</p><div>Éhségsztrájkkal fog tiltakozni hétfőn 16 dél-csehországi diák az ellen, hogy a régiót a szociáldemokraták a kommunistákkal együtt kívánják vezetni, s az oktatásügy irányítását és felügyeletét a regionális tanácsban egy kommunista képviselőre bízták.</div><div><div>&nbsp;</div></div>

 

"Elfogadhatatlan számunkra, hogy a regionális iskolaügyet és a kultúrát Vítezslava Baborová kommunista képviselő fogja irányítani és felügyelni. Nem értünk egyet ezzel azért, mert a kommunista párt soha nem határolódott el a volt rendszer ideológiájától" - nyilatkozta csütörtökön Ceské Budejovicében Simon Heller, a diákok képviselője. Elmondta: éhségsztrájkjuk hétfőn este 18 órakor kezdődik, s 24 órán keresztül a diákok csak vizet fognak inni. A diákok azt szeretnék, ha az októberi regionális választásokon győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nem Cseh- és Morvaország Kommunista Pártját (KSCM) választaná koalíciós partnernek, s az iskolaügy semmiképpen se kerülne a kommunisták kezébe.   
Jirí Zimola, a régió új szociáldemokrata elöljárója azonban a  megkötött szociáldemokrata-kommunista koalíciós szerződést már nem kívánja megváltoztatni, s kitart a baloldali együttműködés mellett. "Senki sem tagadja, hogy a választás demokratikus volt. Az eredményt illene tiszteletben tartani" - állítja Zimola.   
Dél-Csehországban már több gimnázium diákjai is tiltakoztak a helyi kormányzat új összetétele, különösen a kommunisták részvétele ellen. A CSSD és a KSCM is azt hangoztatja, hogy ez a választás eredménye, s szerintük a középiskolásokat néhány tanár heccelte fel. A kommunisták kizárását követelő petíciót egy hónap alatt azonban csak 10 ezer ember írta alá.     
Az októberi regionális önkormányzati választások eredményeképpen Csehország 14 régiójából (13 régió és Prága) egynek (Ústí) kommunista elöljárója lesz. Hét régióban a szociáldemokraták és a kommunisták együtt fognak kormányozni. Kilenc régióban a kommunisták adják a regionális elöljáró helyettesét, s kommunista elnöke lesz legalább 15 szakbizottságnak is. Öt régióban kommunista ellenőrzés alá került az oktatásügy.    
A STEM prágai közvélemény-kutató intézet november második felében nyilvánosságra hozott adatai szerint a megkérdezettek 56 százaléka azt állítja, hogy a kommunisták jelentős előretörése nem nyugtalanítja és nem zavarja. A szociológusok szerint meglepetés, hogy a 29 éven aluli megkérdezett személyek 54 százaléka szintén ezt a véleményt fogalmazta meg.    
Az október elején lebonyolított regionális önkormányzati választásokat a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nyerte 23,58 százalékkal, míg Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) 20,44 százalékot kapott. A jobboldali kormánypártok támogatottsága messze elmaradt az ellenzéki baloldal támogatottságától.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?