<p>Az adórendszeren és az egészségügyön kívül már a jövőbeni koalíciós szerződés minden területén sikerült közös nevezője jutnia a formálódó cseh kormánykoalíció három pártjának - közölte Bohuslav Sobotka, az októberi képviselőházi választáson győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke szombaton.</p>
Közel a megegyezéshez a formálódó cseh koalíció
Prága |
A pártelnök azt követően nyilatkozott, hogy véget ért a ČSSD, az ANO mozgalom és a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-ČSL) vezetőinek több mint hatórás tanácskozása. Sobotka - mint mondta - nem tartja kizártnak, hogy a koalíciós szerződést a pártok következő, keddi tanácskozásán már véglegesítik. A koalíciós tárgyalások második felében a minisztériumok pártok közötti elosztásában és a kabinet személyi összetételében kell majd megegyezniük a pártoknak. "Megegyeztünk a jövőbeni koalíciós program végleges megszövegezésében. Csak két kérdés maradt, amelyhez vissza kell térnünk" - mondta Bohuslav Sobotka újságíróknak. Kifejtette: nincs még véglegesítve az adórendszer minden részlete, illetve az egészségügyi illetékek sorsa. "Vita van még a progresszív adózás és az ágazati adó esetleges beevezetéséről is" - közölte a pártelnök. "Programunkkal összhangban ellenezzük az adóemelést. A megtakarításokat a minisztériumok működésében keressük" - jelentette ki Jaroslav Faltynek, az Igen képviselőcsoportjának elnöke. A felek megegyeztek abban, hogy az egészségügyben megszüntetik az illetékek fizetését az orvosi rendelőkben és a gyógyszertárakban. Nyitott azonban a kórházi napidíjak kérdése, és maradna a vizitdíjfizetés a mentőszolgálat és az éjjeli segélyszolgálat igénybevétele esetén. "Úgy látjuk, hogy ezen a téren a vizitdíjaknak szabályozó szerepük lehet" - mondta Sobotka. Hozzátette, hogy ezt a témát is szeretnék kedden lezárni. A KDU-ČSL indítványára a koalíciós szerződésben szerepelni fog, hogy a fontos ügyekben csak olyan törvényjavaslat kerülhet a parlament elé, amelyet a kormányüléseken mindhárom párt minisztereinek legalább fele megszavazott. "Ezzel szeretnénk elejét venni annak, hogy a nagyobb koalíciós partnerek leszavazhassanak minket" - indokolta a döntést Martin Jurecka, a kereszténydemokraták alelnöke. A leendő partnerek elfogadták a KDU-ČSL azon javaslatát is, hogy fontos kérdésekben nem lesz szabad leszavazni egyik koalíciós pártot sem. Amennyiben létrejön a ČSSD-ANO-KDU-ČSL kormánykoalíció, a kormányoldalnak a 200 tagú parlamenti alsóházban szolid többsége, együttesen 111 képviselője lesz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.