Több mint hétmillió forint értékű csempészett cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök a magyar-ukrán zöldhatáron Beregdaróc térségében – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevetési igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
Közel 20 ezer euró értékű csempészcigit foglaltak le a magyar-ukrán zöldhatáron
Dávid Zoltán közleményében azt írta, a pénzügyőrök a rendőrökkel közösen tartott ellenőrzés során figyeltek fel egy háromfős csoportra, amelynek tagjai dobozokat cipeltek a hátukon.
A férfiak a felszólításra megálltak, igazoltatásukkor kiderült, hogy az úgynevezett mesterládákban 4500 doboz csempészcigaretta volt – ismertette a szóvivő.
Az elkövetőket előállították, a dohányárut lefoglalták, a NAV munkatársai költségvetési csalás gyanúja miatt tettek feljelentést – tette hozzá Dávid Zoltán.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.