Kovalenko-medállal ismerik el Karikó Katalin és kutatótársa munkáját

Karikó Katalin kutatóbiológus kapta az idei Bolyai-díjat

Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissman kapja meg közösen az idei Kovalenko-medált, az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia (NAS) orvostudományi kutatásokért járó, kétévente odaítélt elismerését – jelentette be hétfőn az amerikai kormányt tudományos kérdésekben segítő testület.

A szervezet honlapján olvasható közlemény szerint a két kutató munkája lehetővé tette az mRNS-technológia hatékony alkalmazását a vakcináknál és az immunterápiákban. Az általuk fejlesztett nukleoziddal módosított mRNS és a nukleoziddal módosított mRNS-lipid nanorészecske vakcinaplatformok megteremtették az első két jóváhagyott Covid-19 elleni oltás alapjait. Kutatásaik bebizonyították, hogy a nukleoziddal módosított mRNS felhasználható különféle kórokozók, köztük az influenzavírus, a HIV, a SARS-CoV-2 és a malária elleni vakcinációra. Az általuk kifejlesztett megoldás számos alkalmazási lehetőséget rejt magában a fertőzések megelőzésében, különféle akut és krónikus betegségek kezelésében és a génszerkesztésben.

Az 1863-ban alapított National Academy of Sciences 16 tudományos elismerésének egyikeként kétévente odaítélt Jessie Stevenson Kovalenko-medál 25 ezer dollárral jár, amelyet további 50 ezer dollár kutatási támogatás egészít ki. Az elismerés anyagi hátterét biztosító alapot Michael S. Kovalenko ajánlotta föl 1949-ben az akadémiának felesége, Jessie Stevenson Kovalenko emlékére.

A kitüntetésről beszámoló Szegedi Tudományegyetem közleménye szerint Karikó Katalin, a felsőoktatási intézmény kutatóprofesszor az első magyar díjazott az elismerés csaknem hét évtizedes története során.

A NAS Kovalenko Medal kitüntetését 2022. május 1-jén, az akadémia éves ülésének díjátadó ünnepségén veszi át Karikó Katalin és Drew Weissman.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?