Kötelezővé teszik a kanyaróoltást a gyermekek számára Németországban, erről csütörtökön fogadott el törvényt a szövetségi parlament (Bundestag).
Kötelezővé teszik a kanyaróoltást a gyermekek számára Németországban
A kormány előterjesztésére megszavazott jogszabály szerint 2020 márciusától a kisgyermekek óvodai felvételének egyik feltétele a kanyaróoltás beadásáról szóló igazolás. A védőoltással nem rendelkező gyermekeket valamennyi óvodából, köztük a magánóvodákból is ki lehet zárni.
Az iskolarendszerben a tankötelezettség miatt nem lehet a kitiltás eszközét alkalmazni, az oltási kötelezettségnek ellenszegülő szülők gyermekeit is be kell iskolázni. Ezért velük szemben a pénzbüntetés eszközét alkalmazzák, az új jogszabály szerint 2500 euróig terjedő összegbe kerülhet a védőoltás beadatásának elmulasztása.
A kötelezettség alól csak egészségi okok miatt, orvosi szakvélemény alapján lehet felmentést szerezni.
Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter a szavazás előtti vitában hangsúlyozta: tévedés, hogy a kanyaró ártalmatlan betegség, és ezért nincs is szükség védőoltásra. A kanyaró erősen fertőző betegség, akár tüdő-, vagy agykárosodást is okozhat, az ellene kidolgozott kombinációs oltás viszont a mumpsz és a rubeola ellen is védettséget biztosít – húzta alá a miniszter.
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa hozzátette: az is tévedés, hogy a védőoltások ellentétesek az emberi jogokkal, a „rubeolához való jog” nem létezik, az pedig tarthatatlan, hogy Németország nem teljesíti a fertőző betegségek elleni nemzetközi küzdelem céljait.
A koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD) részéről Sabine Dittmar kiemelte: a német nyilvánosságban teljességgel téves, áltudományos információkkal igyekeznek rávenni szülőket, hogy törekedjenek arra, hogy gyermekeik elkapják a kanyarót. Ez felelőtlenség, amit a törvényhozás nem nézhet tétlenül – mondta.
A kormány előterjesztését ellenzéki frakciók is támogatták, kivéve az Alternatíva Németországnak (AfD) képviselőcsoportját. A CDU-tól és bajor testvérpártjától, a Keresztényszociális Uniótól (CSU) jobbra álló párt részéről Detlev Spangenberg kiemelte, hogy az AfD szerint a védőoltás ugyan jól bevált eszköz a betegségek elleni küzdelemben, de az oltási kötelezettség a kanyaró és a gyermekek esetében felesleges. Tennivaló inkább a felnőttek és a bevándorlók esetében lenne – vélekedett az AfD-s képviselő.
A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) legutóbbi, 2017-es adatai szerint 93 százalékos az első osztályos általános iskolás gyermekek körében mindazok aránya, akik megkapták a kanyaró elleni oltás mindkét adagját, vagyis teljesen védettek a betegséggel szemben. A kormány szerint ez nem megfelelő, a kanyaró teljes visszaszorításához legkevesebb 95 százalékos úgynevezett átoltottsági arány szükséges.
A Bundestag döntése irányváltás az oltási kötelezettségről Németországban évtizedek óta folytatott közéleti vitában. A döntéshozók eddig nem a kötelezettség bevezetésében, hanem a társadalmi összefogás ösztönzésében, az egészségügyi hatóságok, az orvosok, iskolák, óvodák és a családok közös erőfeszítéseiben látták a megoldást.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.