Koszovói menekültek Magyarországon - két újabb holttest a Tiszában

Szeged |

<p>A szerb fél hivatalos tájékoztatása szerint kedden egy tíz év körüli lány és egy húszas éveiben járó férfi holttestét emelték ki a Tiszából - közölte szerdán a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.</p>

Az elhunytak azonosítása megkezdődött. A szerb hatóságok vizsgálják azt is, hogy az elhunytak a koszovói határsértőkkel október közepén örtént tiszai vízi baleset áldozatai-e - tette hozzá Szenti Szabolcs.
    Eddig összesen öt - a Tisza magyar oldalán egy férfi, szerbiai oldalán pedig két női, egy gyermek és egy férfi holttestet találtak, az október közepén történt baleset óta.
    Október 15-én egy koszovói férfi két gyermekével a folyón kelt át, hogy Szerbiából illegálisan Magyarországra jusson. Eközben a gyerekek életveszélyesen kihűltek. A férfi későbbi kihallgatásán azt állította, hogy egy 15-18 tagú csoport akart átkelni a Tiszán, a többiek azonban a vízbe vesztek.
    A vajdasági Magyar Szó című napilap szerdai online kiadása szerint a kislányt Adorjánnál, a fiatalembert Magyarkanizsánál találták.
    Berényi Ernő, a magyarkanizsai bíróság vizsgálóbírája a lapnak elmondta, hogy a kislánynál és a harminc év körüli fiatalembernél sem találtak a személyazonosságot igazoló dokumentumokat, holttestüket Újvidékre szállították a kórbonctani intézetbe. Berényi Ernő a lapnak azt is elmondta: az október 23-án Martonos alatt fellelt női holttestet - az életben maradt gyermekek édesanyjáról volt szó - kedden azonosították a hozzátartozói, földi maradványait átadták a rokonságnak. A Martonosnál október 18-án talált másik női holttestet a zentai kórházba szállították, ahová szerdán érkeznek Koszovóból az elhunyt hozzátartozói.
    Az ügyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a szerbiai partnerrel együttműködve nyomoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?