Koszovói kormányfő: Pristina nem folytatja a párbeszédet Szerbiával, ha az EU nem törli el a vízumkényszert

Koszovó
Belgrád/Pristina |

Pristina nem folytatja Szerbiával a kapcsolat normalizálását célzó brüsszeli párbeszédet, amennyiben az Európai Unió Tanácsa decemberi ülésén nem tűzi napirendre a koszovói állampolgárokkal szembeni vízumkényszer eltörlését - közölte pénteken Ramush Haradinaj koszovói miniszterelnök.

 

A kormányfő és helyettese, Enver Hoxhaj pénteken a sajtónak azt mondta: nem tisztességes nyomást gyakorolni Pristinára a Belgráddal folytatott párbeszéd során, amíg a koszovói állampolgárok meg vannak fosztva attól a lehetőségtől, hogy szabadon mozoghassanak a schengeni határokon keresztül.

"Jó lenne, ha Hashim Thaci elnök feltenné magának a kérdést, hogy részt kell-e vennie ezeken a találkozókon, és elfogadja-e, hogy az ország minden terve egy szomszédos állam hangulatától függ" - fogalmazott Ramush Haradinaj.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. Szerbia és Koszovó között 2013-ban kezdődött párbeszéd brüsszeli közvetítéssel a kapcsolat rendezéséről, komoly előrelépés azonban az utóbbi öt évben nem történt. Aleksandar Vucic szerb és Hashim Thaci koszovói államfő a legutóbb csütörtökön ült tárgyalóasztalhoz, ám a fennálló ellentétek miatt ismét nem történt előrelépés.

 

Kapcsolódó cikkünk

Aleksandar Vucic a sikertelen találkozót követően azt mondta, a szerbek addig nem vesznek részt a további tárgyalásokon, amíg Koszovó vissza nem vonja a "jogellenes" lépéseit. A szerb államfő ezzel arra utalt, hogy Pristina néhány napja tíz százalékkal megnövelte a Szerbiából érkező termékek vámját, valamint Ramush Haradinaj koszovói kormányfő bejelentette, hogy még november folyamán megalakul a koszovói hadsereg, és egyik alakulatát az északi, szerbek lakta részre vezénylik majd. Aleksandar Vucic rámutatott, hogy a védővám bevezetésével Koszovó felrúgta a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodást (CEFTA), míg a hadsereg felállítása az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozatát sérti, amelynek alapján Koszovó területén csak nemzetközi haderő tartózkodhat.

Hashim Thaci szerint pedig a szerb küldöttség agresszív hangnemben akart tárgyalni, míg a koszovói delegáció megindokolta, hogy mit miért tett. Mint mondta: nem könnyű a szerb küldöttséggel tárgyalni, mert agresszívek és arrogánsak, és ultimátumokkal lehetetlenítik el a párbeszédet.

A vitás kérdések lezárása és a kapcsolat normalizálása mindkét ország érdeke, ugyanis a viszony rendezése a feltétele Szerbia és Koszovó európai integrációjának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?