ÖSSZEFOGLALÓPristina/Belgrád/Hága. Koszovóban üdvrivalgással, Szerbiában éles bírálatokkal fogadták, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék fellebbviteli tanácsa tegnap felmentette a vádak alól Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfőt, egykori gerillaparancsnokot.
Koszovóban üdvrivalgás, Szerbiában dühkitörés
ÖSSZEFOGLALÓ
Pristina/Belgrád/Hága. Koszovóban üdvrivalgással, Szerbiában éles bírálatokkal fogadták, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék fellebbviteli tanácsa tegnap felmentette a vádak alól Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfőt, egykori gerillaparancsnokot. Kétszázhetven szerb értelmiségi követelte tegnap a belgrádi kormánytól, hogy szakítson meg minden kapcsolatot az EU-val. Tomiszlav Nikolics szerb elnök azt hangoztatta, hogy a hágai törvényszéket a szerb nép elítélésére hozták létre.
A hágai ENSZ-törvényszék ügyészsége háborús, valamint emberiesség elleni bűnökkel vádolta Haradinajt, és legalább 20 év szabadságvesztés kiszabását kérte. Haradinaj az 1998–1999-es koszovói harcok idején a Koszovó elszakadásáért küzdő felszabadítási hadsereg (UCK) regionális parancsnoka volt. Belgrád szerint az ő parancsnoksága alatt több mint háromszáz szerbet és számos, az UCK-hoz nem lojális albánt gyilkoltak meg, továbbá több mint négyszáz embert raboltak el.
Az 1968-ban született, albán nemzetiségű, muszlim vallású Haradinaj 1989-ben elhagyta Jugoszláviát, és Svájcban kért politikai menedékjogot, ahol a szerb sajtó szerint egy ideig éjszakai klubok kidobóembereként dolgozott. 1996-ban Albániába került, ahol állítólag diverzánskiképzést kapott, majd Koszovóban – egyes állítások szerint – megszervezte a fegyvercsempészetet. 1998-ban a metohijai operatív övezet parancsnoka lett, a vád szerint ekkor követték el a bűncselekményeket. A hágai törvényszék az első fokú eljárásban, 2008 áprilisában felmentette a terhére rótt 37 vádpont alól. A fellebbezési tanács azonban 2010 júliusában megsemmisítette a felmentő ítéletet, arra hivatkozva, hogy a tanúkat megfélemlítették. A pert hat vádpont alapján tavaly felújították.
Haradinaj a 2004-es választások eredményeként Koszovó miniszterelnöke lett, de három hónapra rá a nemzetközi törvényszék vádat emelt ellene, ezért lemondott posztjáról, és önként feladta magát Hágának.
A mostani, megismételt eljárás során a bíróság szerint egyfelől nem volt hitelt érdemlően megállapítható, hogy Haradinaj tudott volna bármilyen bűncselekményről, amit emberei állítólagosan elkövettek a Jablanica nevű településen. Másfelől azok a tanúk is „következetlen és megbízhatatlan” vallomást tettek, akik az UCK által elfogott nyolc személy megölését állították. Haradinaj két volt UCK-s vádlott-társát, Idriz Balajt és Lahi Brahimajt szintén felmentették.
Vladimir Vukcsevics, a háborús bűnök kivizsgálásával megbízott különleges szerb ügyész azzal vádolta meg a hágai törvényszéket, hogy jórészt ez az intézmény a felelős a Haradinaj-ügy 19 tanújának haláláért. Milivoje Mihajlovics szerb kormányszóvivő azt mondta, hogy Haradinaj felmentésével Hága legalizálta a maffia törvényeit Koszovóban. „Legalizálták a hallgatás maffián belüli törvényét, az omertát, amely még mindig érvényben van, és amely erősebb, mint minden más bűncselekmény együttvéve” – utalt a Haradinaj ellen tanúskodók sorozatos visszalépésére az ügy folyamán. (MTI, TASR, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.