Korrupciós bortány: fejek hullottak Szerbiában

Belgrád |

<p>Különböző korrupciós ügyekben letartóztattak Szerbiában 79 embert, köztük egy volt minisztert és sok további volt, magas rangú tisztségviselőt - jelentette be szombaton Nebojsa Stefanovic belügyminiszter.&nbsp;</p>

"Ezek az emberek 2004 óta több korrupciós bűncselekményt követtek el, illetve a hatalommal való visszaélésben is bűnösök, amivel több mint 100 millió euró kárt okoztak. Köztük van egy volt miniszter, több volt, magas rangú tisztségviselő, polgármesterek és volt polgármesterek, valamint nagyvállalatok igazgatói" - mondta Stefanovic, aki csak S.M. monogrammal azonosította a szóban forgó volt minisztert.

A Blic című napilap internetes kiadása szerint Slobodan Milosavljevic volt kereskedelmi miniszterről van szó, aki a 2003 márciusában meggyilkolt Zoran Djindjic miniszterelnök EU-párti kormányának tagja volt.

A gyanúsítottak ellen a nyomozás az utóbbi években egyre intenzívebbé vált. A rendőrség öt gyanúsítottat még köröz. "Ez a korrupció és a pénzügyi bűncselekmények elleni egyik legjelentősebb művelet. A korrupció elleni harcban nem leszünk tekintettel sem párthovatartozásra, sem beosztásra" - jelentette ki Nebojsa Stefanovic. 

Szerbia két héttel ezelőtt kezdte meg az Európai Unióval a csatlakozási tárgyalásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?