Koronavírus – Csehországban márciusban haltak meg a legtöbben

koronavírus Csehország

A koronavírus-járvány több mint egy éve alatt most márciusban haltak meg a legtöbben Csehországban.

A cseh egészségügyi minisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozott kimutatása szerint márciusban 5779 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben, ami mintegy 800-zal több, mint az eddig legtragikusabb decemberi adat. A tavaly márciusban kirobbant járványnak március végéig 26 586 áldozata van.

A cseh egészségügyi szakembereknek az a meggyőződése, hogy a járványt csak az oltásokkal lehet véglegesen legyőzni. A 10,7 millió lakosú Csehországban eddig több mint félmillió ember kapta már meg a vakcina mindkét adagját, míg az első adagot 1,2 millióan.

A járvány terjedése az utóbbi hetekben lassulást jelez. Szerdán a laboratóriumi szűrések 7205 új igazolt fertőzést mutattak ki, 1600-zal kevesebbet, mint egy hete, és 1400-zal kevesebbet, mint kedden.

Míg a napi új fertőzések száma aránylag gyorsan csökken, a kórházak leterheltségének mérséklődése lassúbb. Tény azonban, hogy a kórházakban kezelt betegek száma, valamint a súlyos eseteké is, hetek óta szintén folyamatos csökkenést mutat.

„A csehországi járványhelyzetet jelenleg legtalálóbban talán a felemás jelzővel lehet kifejezni” – jelentette ki a közrádióban Ladislav Dusek, az egészségügyi információk és statisztikák hivatalának igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?