Koronavírus - Csehországban lezártak 21 települést

koronavírus

Az új koronavírus-fertőzések magas száma miatt hétfő reggel Csehországban lezárták, elszigetelték az Olmützi régió 21 települését. A több tízezer lakost magába foglaló észak-morvaországi térségbe vezető utakat rendőrök őrzik - jelentette a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24).

Csehországban ez az első eset, hogy egy nagyobb összefüggő térséget zártak le a hatóságok a járvány terjedésének megakadályozása érdekében.

A három kisvárost és 18 falut magába foglaló térségben hétfő reggel már 25 fertőzöttet diagnosztikáltak, míg az egész Olmützi régióban a ferzőtöttek száma 32 - indokolta a döntést Ladislav Oklestek, a régió elöljárója.

"A fertőzöttek több mint ezer személlyel voltak kapcsolatban, ami már súlyos probléma, ezért döntöttek a hatóságok a térség lezárásáról" - nyilatkozta Adam Vojtech egészségügyi miniszter a közszolgálati rádióban. A fertőzöttek és a velük érintkező személyek kötelezően 14 napos házi karanténba kerültek. A lezárt térségben tilos a települések közötti kapcsolat is.

A cseh lakosság mozgását hétfő óta a kormány által elrendelt országos vesztegzár is korlátozza.

A rendelet szerint az emberek nem hagyhatják el lakásukat, és nem tartózkodhatnak közterületen, ami alól kivételt képez egyebek mellett, ha munkába vagy orvoshoz mennek, valamint élelmiszereket, gyógyszereket, tisztálkodószereket vásárolnak be. További kivételt képez a közeli személyekről való gondoskodás is. A rendelet betartását a hatóságok ellenőrzik.

Hétfő reggel Csehországban a hivatalos jelentés szerint 298 fertőzést mutattak ki. A laboratóriumi vizsgálatoknak mintegy 4500 személy vetette alá magát.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?